Nagy Iván naplója. Visszaemlékezések - Nagy Iván Könyvek 1. (Balassagyarmat, 1998)
II. kötet - Könyvtárnokság és családos élet
1861. év Ez évben jelent meg a Történelmi Tárban (X. kötet 111-203. lapokon) Királyi, nádori és más levelek Nógrád megyéhöz című levélgyűjteményem. Kaptam érte 60 forint 37 krajcárt. Április 30-án vettem Mariska nőmnek egy fehér politúros nagy (üveges) könyvszekrényt a szépirodalmi könyveknek, minthogy Ráth Mór kiadómtól honorárium fejében sok könyvet vévén, másképpen is könyveket vásárolván, könyveink mindinkább szaporodtak. Májusban festettem le olajba Aladár fiunkat Plachy Ferenc festesz által 36 pengő forintért, rámája 18 forint volt 17 krajcár. Orosz Anna után cselédünk lett Doma Mária, azután ez évben január 1-től április 30-ig Doma Júlia. - Május 1-től Barócs Rákhel Aporkáról. Július 9-én meghalt Majer Nina Nőténcsen, 11-én jött gyászlevele. Megkönnyezte nőm is. Én pedig [egy] vigaszlevelet írtam bátyjának, ki előbb atyját is veszté. Augusztusban adtam ki Komáromy Jánosnak Thököly titoknokának naplóját, adott érte Ráth 84 pengő forintot. E hóban volt nálam ebéden Madách Imre is. Augusztus 30-án elmentünk Balassa-Gyarmatra családostól Imre látogatására, onnan szeptember 2-án Horpácsra, szállván Majerszkyékhoz, szeptember 3-án jöttünk haza. November 1-én adtam Aladárt a kisdedóvó intézetbe az Úri utcába Boérhoz. Ez évben terveztem Knauz Nándor Esztergom megyei pappal és akadémi[ai] társammal a tavaly megszűnt Új Magyar Múzeum helyébe egy folyóiratot Új Athaenieum névvel, melyet ekkor nálam volt dr. Ötvös Ágoston javaslott. Utóbb le akartam mondani a tervről, nem bízván a vállalatban. De Knauz nem tágított és így más név alatt Magyar Tudományos Értekező cím alatt csakugyan vállalkoztam szerkesztésére, kibocsát203