Nagy Iván naplója. Visszaemlékezések - Nagy Iván Könyvek 1. (Balassagyarmat, 1998)

II. kötet - Könyvtárnokság és családos élet

bár egészen másnemű, de a közönség által egyszerre föl nem is­merhető) vállalata elterjed, az enyimnek sajtó alá adása tíz évre is elhalad: elhatároztam magamat a Magyarország családai cí­merekkel című munka kiadására. Beszéltem ez iránt Müller Gyula akkor kiadó könyvkereskedővel, kitől könyveket szok­tam vásárolni. Biztatott és csak a program közlését kívánta, hogy megalkudjunk. Mindenesetre ki fogja adni. E célból a kész programmal éppen Müllerhez voltam indulandó, midőn a Kígyó utca szegletén Friebeisz István elfogott, kifaggató dzván célomról, lebeszélt, magához hívott, hogy ő kiadja. Meg is tör­tént, szerződésre léptem vele, a munka fele hasznát neki adván. Ez volt munkám genesise. Meglévén a szerződés, hozzáfogtam az íráshoz, rossz szállá­somon, gyakran fiamat ölembe [n] tartva, igyekezve és sietve, hogy Kerékgyártó és Magyar Mihály munkája megjelenését megelőzzem vagy utolérjem. Novemberben úgy decemberben is ezen dolgoztam. December 23-án a karácson [y]i ünnepeket nálunk töltötték Balásovits­ék, csak 29-én mentek haza. 1857 Január Január 7-én készen volt és megjelent Magyarország Családai című munkám 1. füzete, tehát 9 nappal utóbb, mint Kerékgyár­tó Árpád Magyarok életrajzai. Minden előleges zaj, hír nélkül jelent meg, csak megjelenése után ütött vele lármát a kiadó Friebeisz István, ki azon fogással élt, hogy [az] akkori sajtóvi­191

Next

/
Thumbnails
Contents