Kazareczki Noémi: Nógrádiak a Nagy Háborúban. Dokumentumok az I. világháború Nógrád megyei történetéből - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 65. (Salgótarján, 2018)

Szepessyné Judik Dorottya: A nagy háború különleges arca

Tárgy: A hadifogoly munkásokkal való bánásmód Valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének. A cs. és kir. hadügyminiszter úrtól kapott értesülés szerint a nép és főleg a kiskorúak alsóbb rendű elemei az utcán átvonuló hadifogolymunkásokat kigunyolták és legotrombább módon, sőt becsületsértő kifejezésekkel illették. Minthogy a hadifoglyok a hadijog oltalma alatt állanak, amelynek legelemibb követelménye, hogy velük emberségesen bánjunk, bárminő túlkapást, amely emberi méltóságukat a legcsekélyebb mértékben is sérti, elnézni illetőleg tűrni nem szabad. Ez okból, s a hadifoglyokkal való bánásmód tárgyában folyó évi december hó 3-án 41.480 ein szám alatt kiadott körrendeletemre utalással, felhívom alispán urat, a legerélye­sebben hasson oda, s az I. fokú rendőrhatóságok által hirdetmény utján is figyelmeztesse a közönséget, hogy a hadifoglyokkal szemben, bárhol is találkozzék azokkal mindennemű sértő magatartástól tartózkodjék és ettől az ifjúságot is tartsa vissza. Részlet a m. kir. belügyminiszteri 4459/ein. szám alatti utasításból Jelzet: MNL NML V. 302. b. Romhány nagyközség iratai, 161/1916. Jelzet: Státny Archív V Banskej Bystrid - Pobocka Lucenec. А XXIV. 1. III. Magistrat mesta Lucenec. Spisy. ikt.n. 145

Next

/
Thumbnails
Contents