Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1690-1694 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 64. (Salgótarján, 2014)
Regeszták
238. (V. 151.) Felolvasták a pozsonyi kamara válaszlevelét, amelyben arról tudósítanak, hogy a megye Kazy János (egregius) lévai harmincados elleni panaszát, mint másik féllel, közlik magával Kazyval is, s csak ezután fog a kamara bővebb választ adni az ügyről. A megye közönsége úgy dönt, megvárják a kamara válaszát, s csak ezután léptetik érvénybe azt a határozatot, amelyet a megye tisztviselői jó hírnevének megoltalmazására az imént hoztak. 239. (V. 152.) Felolvasták idősebb Zichy István gróf (illustrissimus) válaszlevelét is, amelyben közli, hogy a Libercsey Zsuzsannától (nobilis) a néhai Bezzegh György (generosus) feleségétől elszökött jobbágyok visszaszolgáltatása ügyében még nem kapott bővebb információt, előbb a divényi tiszttartójánál szeretne ezügyben érdeklődni, s majd ezt követően fog csak tudni a megyének bizonyos rendelkezést minderről kiadni. A megye megvárja ezen rendelkezést. 240. (V. 152.) Kihirdették a bányavárosok cukrászcéhének, avagy kollégiumának privilégiumát, amely egyes pontjaiban érdekeiket védő kiváltságokat tartalmaz, valamint Őfelsége olyan rendeletéit és kiszabásait foglalja magában, amelyek a privilégium cikkelyeit követően lépnek érvénybe. Mindenek előtt ilyen - amennyiben a vármegye közönségét érintené a privilégium ezen pontja - az érvénybe lépő méz-elővásárlási jog, amivel Őfelsége mindenütt felruházta és megadományozta a cukrászcéh mestereit. A privilégium előírja azt is, hogy ezekben a kiváltságaikban ezentúl meg kell védeni és oltalmazni őket. 241. (V. 152-153.) Mindezek felolvasása és kihirdetése után a megye közönségének prokurátora Bulyovszky Dániel (nobilis) - tiszteletben tartván mindazonáltal Őfelsége privilégiumát - egyet nem értését fejezi ki annak tartalmával kapcsolatban, és tiltakozik, mivel az az ország törvényeivel ellentétes, és az eddig gyakorolt szokásra nézve sérelmes. Kifejti azt, hogy törvényes követelmény az, hogy a privilégiumok és a hasonló adománylevelek, mint ez is, érvényesítő záradékot (clausula iustificatoria) kell tartalmazzanak, a „mások jogának tiszteletben tartása" kitétellel. Ám ez jelen privilégiumból, amint annak tartalmából látszik, kimaradt. Amennyiben azonban a privilégiumlevél a fent mondott záradékkal ellentétbe kerülne, s a cukrászmesterek az oklevél erejénél fogva a törvénnyel ellentétben mások jogaira igényt tartanának, s ennyiben a záradék és az oklevél ellentmondanának egymásnak, úgy a cukrászmestereket a záradéknak megfelelően, a törvények és a szokásjog alapján el kell tiltani az esetleges helytelen gyakorlattól és törvénytelenségtől - bár a megye területén ilyen még nem fordult elő. Nógrád vármegye közgyűlése 1691. július 16. Losonc oppidum 79