Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1690-1694 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 64. (Salgótarján, 2014)

Regeszták

182. (V. 118-119.) Ráday Gáspár (generosi) és Szécsénykovácsi többi bir­tokosának nevében és személyében Darvas Ferenc (egregius) ünnepélyes formában, erőszakos hatalmaskodás bűne mellett eltiltja az ott lakó Jánossy Mihályt a községi közbirtokosok tulajdonában lévő, Pásf-nak nevezett rét felszántásától és tönkretételétől. Minderről bizonyságlevél kiadatását kéri. 183. (V. 119.) Határozatot hoznak Oravecz Tamás budalehotai lakos ügyé­ben, akit a Petroviech Erzsébettel elkövetett paráznaság miatt vezettek újólag a vármegye elé. Mivel az előírt, harmadmagával leteendő tisztázó esküt (pur­ga) letenni nem tudta, mert nem tudott idegen eskütevőt állítani - lévén hogy ilyen esetben nem fogadják el az anya, a testvérek, és az elkövetővel egy ke­nyéren és egy háztartásban élők esküjét - meghagyják, hogy megbilincselve tartsák addig foglyul, amíg a rokonságából kiállított eskütévő mellé más, ide­gen embert nem állít, avagy ha nem tenné ezt meg, akkor vezessék el. Nógrád vármegye közgyűlése 1691. április 10. Losonc oppidum 184. (V. 119-120.) Mindenekelőtt felolvasták Őfelsége karhatalmat kiren­delő parancsát (mandatum brachiale), amelyet Balassa Sándor (spectabilis ac magnificus) mint felperes kérésére állított ki Jakussith Katalin (generosa ac magnifica) mint alperes ellen, aki korábban Révay László (magnificus) hitvese most pedig budethini Szunyogh Gáspár (magnificus) felesége. A pa­rancs alapján az uralkodó meghagyja a megyének, hogy a valaha Balassa Ferenc birtokában lévő kékkői javakon eszközlendő végrehajtáshoz, amihez a Királyi Személyes Jelenlét bírósága Jeszenszky Mihály ítélőmestert (egre­gius magister) küldte ki, nemeseivel biztosítson karhatalmat. A vármegye közönsége az ország törvényeihez igazodván engedelmesen alkalmazkodni fog a parancs végrehajtásához. 185. (V. 120-121.) A megye többször kihirdetett parancsa ellenére az Őfel­sége parancsára Budára robotmunkára rendeltek közül mind többen vonják ki magukat a munka alól, és nem átallanak a közjó, és Őfelsége szolgálatá­nak veszélyeztetésével megszökni. Ezért meghagyják azon községek bírál­nak, ahonnan a munkásokat küldték, hogy amelyik munkás elbocsátólevél nélkül tér vissza, ahelyett küldjenek másikat, méghozzá 12 forint büntetésé­nek terhe mellett. Rendelkeznek arról is, hogy a büntetést minden vonako­dás nélkül azonnal be kell hajtani, és az alispán, valamint az ítéletet végre­hajtó bíró között szétosztani, a szökött jobbágyot pedig az alispán elé kell ál­lítani, és korbácsolással súlyosan megbüntetni. Ezen statútumot a szolgabí- ráknak késlekedés nélkül ki kell hirdetniük. 66

Next

/
Thumbnails
Contents