Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1690-1694 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 64. (Salgótarján, 2014)
Regeszták
vatalában Bulyovszky Ferenc (generosus) első, és Szilassy András másodalispánokat, Kajali Pál jegyzőt, valamint Pelargus György, Gyürky Ferenc, Bene András és Balogh Mihály szolgabírákat (egregii). A tisztikar letette az esküt, a közgyűlés pedig Isten kegyelmét kéri, hogy a tisztségviselők alkalmatosán szolgálják a megye közönségét, valamint a közjó javára lehessenek. 101. (V. 70.) A megyei katonaságot vezető biztosokká nevezik ki Kandó Istvánt és Darvas Mihályt (egregii), negyven rajnai forint illetményt (salarium) utalva ki nekik. 102. (V. 70.) Az alispán bemutatja azt a nyugtatványt (quietantia), amelyet Doktorovich (Doctorovicz) György érseki árendátor (admodum reverendus) adott a beszedett és neki átadott tizedbérlet összegéről. A közgyűlés úgy dönt, hogy megőrzik a nyugtatványt a vármegye iratai (fragmenta comitatus) közt. 103. (V. 70-73.) Koháry István, Farkas és János grófok (illustrissimi) nevében prokurátoruk Dúl Mihály (egregius) egyet nem értve tiltakozást emel - a bírák iránti köteles tisztelettel - a megye új vizsgálatot elrendelő parancsa (mandatum reexecutorium) ellen. Kétségtelen tény, hogy a nevezett felperes (generosus) a tiltakozó grófokat az alispán (generosus) új perbeidéző parancslevelével (mandatum novi iudicii) az ismertetett perben kijelölvén a helyet és időpontot, az előző ítélet felülvizsgálatára újólag perbe szólította. Az is nyilvánvaló, hogy mikor a felperes halasztást szeretett volna kérni, az alispánok már utazni készültek a fent mondott terminusra, ezért a perhalasztás bejelentése mind az alispán, mind pedig a bírák számára alkalmatlan és késedelmes volt. Ennek megfelelően a kihirdetett terminuson el kellett volna járniuk az ügyben, az ország törvényei által kinyilvánított törvényes tekintélyüktől fogva a grófokat fel kellett volna menteni, a felperest pedig a kései perhalasztás miatt felmerülő perköltségek megtérítésére lehetett volna kötelezni, és annak behajtásával a pert az alperesek javára le lehetett volna zárni. Figyelembe kell venni a Tripartitum második részének 84. címét is, mely szerint a felperesnek mindig késznek kell lennie, továbbá ugyanazon második rész 86. címét, mely szerint, ha a felperes nem jelenne meg, vagy a kijelölt terminuson a peres ügyet nem adná elő, akkor az alpereseket a periratok másolatának átadásával egyszerű eljárással fel kell menteni. Az 1681-es soproni diéta XXXII. Törvénycikkelye pedig kimondja - amelyet nem csak az ítélőmesterekre vonatkozik, de bármely peres ügyben eljáró bíróra kitérjesztőleg értendő - hogy ilyen esetekben az alperes felmentése mellett megengedett, hogy az eljáró bírák a kései és alkalmatlan perhalasztást kérvényező felperes javaiból beszedjék az alperest érintő perköltséget is. A felperes, amint későn tette meg a halasztást kérő bejelentést, képes lett volna időben is megtenni, és ezzel a pert megfelelő módon, az 1613. évi XXIII. törvénycikk szerint minimum 15 napra kiterjedően elhalasztani, s er- 46