Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1690-1694 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 64. (Salgótarján, 2014)
Regeszták
megsemmisült és elveszett Fülek várának ostromakor. Ugyanakkor az emberi emlékezet bizonyítja, hogy ezek a birtokok sosem voltak tizedbérlet alá vonva, amelyet részben nyugtákkal, részben pedig szavahihető emberek tanúbizonyságával készek alátámasztani. Ezen túl bizonyos possessiók és praediumok, melyek az érsek jegyzékében találhatóak, mint például Nándor és Romhány, és még egyebek is - amelyeket a követek szorgalmasan számláljanak elé - a kisnógrádi kerületben találhatóak, amely a váci püspök egyházmegyéjéhez tartozik, és a váci püspök Öméltósága (sua illustrissima ac reverendissima) szokta azokat bérbe adni, így ezeket az érseki jegyzékből ki kell húzni. így, minthogy az érsek a megyére bízta ezen praediumok és possessiók bérleti díjának megszabását, úgy döntöttek, hogy az érsek követelésére a közös pénztárból 100 rajnai forintot adnak át, ámbár valószínű, hogy ezen nem-kuriális községek tizedbérlete ezen összeget nem éri el. A megye bízik abban, hogy tekintettel szörnyű és elhagyatott állapotukra, az érsek a többi tized bérleti díjáról is elfogadható összegben fog tudni megállapodni a követekkel, amelyet évi egy összegben, hiánytalanul Szent György ünnepe körül - hacsak valamely súlyos dolog nem jön közbe - szeretnének letenni, és elküldeni oda, ahová az érsek kívánja. Ez a gyakorlat ugyanis az eddig szokottnál sokkalta kényelmesebb és egyszerűbb lenne. A követek tehát minden igyekezetükkel azon legyenek, hogy bármi módon, ahogy csak lehet, elnyerjék az érsek jóindulatát, és tegyék fogékonnyá a megye jelen elhagyatott helyzetével kapcsolatban, hogy amennyiben lehetséges, csökkentse az általa kitűzött bérletösszeget. Előbb azonban informálódjanak az ez évi tizedbérleti jegyzék alapján. Ha sikerül a megegyezés, kérjék meg az érseket, hogy adjon ki a tizedbérletről egyezséglevelet (trans- actionalis), amit aztán biztonságban juttassanak el a megyébe. Kérjék meg arra is, hogy Bécsben a kellő helyeken levélben járjon közben azért, hogy csökkentsék a megyére nehezedő téli porcióterheket. 2. Ha ezeket a dolgokat Pozsonyban Isten segedelmével bevégzik, tudják meg, hogy Dvornikovits Mihály váci püspök (illustrissimus ac reverendissimus) Pozsony vagy Bécs környékén tartózkodik-e, és ha lehet, járuljanak elé, és adják át megbízólevelüket. Majd adják elő neki, hogy az esztergomi érsekkel (sua celsitudo) az a megállapodás született, hogy a megye évi egy összegben fogja kifizetni a tizedbérletet. Ezért kérik a váci püspököt is, hogy hazafiúi érzelmektől (patriotas affectus) vezettetvén a Kisnógrádi tizedeket inkább a helyi földesuraknak, semmint idegeneknek adja bérbe, már csak azért is, mert ez sokkal kevesebb fáradsággal és kevesebb költséggel fog járni Öméltósága (suae illustrissimae ac reverendissimae dominatio) részéről is. Megkérik tehát, hogy úgy, ahogy az esztergomi érsek is, ő is egyezzék meg a megye követeivel a tizedbérletnek egy bizonyos összegben való teljesítésével. Először is, útmutatásul kérjenek az ez évi tizedbérleti jegyzékről 220