Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1690-1694 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 64. (Salgótarján, 2014)
Regeszták
amint arról Frey (Fraj) hadbiztos kiadja a nyugtát, azonnal elküldik az arról készített számadást. 543. (V. 298-299.) Be kell mutatni és el kell panaszolni Heissler tábornoknak az Erdélybe muníciót szállító lichtenstadti sereg által elkövetett kihágást: azt, hogy a megye 45 szekerét a Tiszán túl a hetedig vármegyéig, Szabolcsig (Zabolcz), annak is Tass (Nyírtas) községéig hajtották, és onnan engedték csak vissza. Am a vármegyét eközben felette megkárosították, mert ezek közül 17 szekér tönkrement, valamint elpusztult 6 ökör is. A szekerek hajtóit pedig szélnek eresztették, ám ökreiket ott kellett hagyniuk. Kérik azért a tábornokot, hogy gondoskodjon arról, hogy a nevezett seregtest parancsnoka, vagy Franciscus Josephus Nihely a seregtest titkára gondoskodjon a kár megtérítéséről, és rendelkezzen arról, hogy a megyét ne terheljék többé effajta szállítási kötelezettséggel. Ha pedig Őfelsége parancsára lennének kötelesek fuvarozást végezni, akkor tartsák be azt a rendet, hogy a szomszédos vármegye határán túl egyik megye sem kötelezhető a szállításra, hanem súlyos büntetés terhe alatt csak egyik megyéből a másikba. Az ebből keletkező károk fedezésére a hadbiztos köteles a büntetés összegét behajtani. 544. (V. 299.) Keczer ügyvivőnek (sollicitator) át kell küldeni a beszállásolások nyugtáit, és rajta keresztül kell kérvényezni a költségek visszatérítését. Át kell küldeni neki annak a fenyegető levélnek a másolatát is, amelyet a magyar kamara küldött az orosziak ügyében az alispánnak. Meg kell kérni továbbá arra, hogy küldje el annak a határozatnak a másolatát, amelyet majd a kancellária küld ez ügyben az udvari kamarának. Hasonlóképpen levélben újra meg kell keresni a nádort is ebben az ügyben, és csatolni neki is a kamara fenyegető levelét, megkérve arra, hogy védje meg a megye joghatóságát, és határozottan parancsolja meg Oroszi lakosainak, hogy jelenjenek meg a megye törvényszéke előtt, tisztázzák magukat a vádak alól és gondoskodjanak védelmükről. 545. (V. 299.) Bene András szolgabíró (egregius) jelentette, hogy minap Baratnaky Magdolna (generosa), néhai Dúló György (generosus) özvegye prokurátort vallott előtte. 546. (V. 300.) Hasonlóképpen Balogh Mihály (egregius) jelentette, hogy Melczer László (egregius) prokurátort vallott előtte. 547. (V. 300-302.) Idősebb regőci Huszár (Huszár de Regőcz) Imre (generosus) mint felperes perújrafelvétele péli Nagy Mária (Nagy de Pél) (nobilis), nagyszalatnyai Géczy (Géczy de Nagy Szalatnya) István (egregius) hitvese mint alperes ellenében. Az alperes ügyvédje Patay Kristóf (nobilis) előrebocsátván az ilyenkor előrebocsátandókat, kéri a korábbi perbeli iratok kiadását, hogy áttekinthesse azokat, és amennyiben szükséges, kéri az alperes kikiáltását, hogy bizonyítsa jogait; fenntartva továbbá a fenntartandókat. 167