Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1690-1694 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 64. (Salgótarján, 2014)

Regeszták

vatartozása ügyében. Válaszában a megye közli a nádorral, hogy ez ügyben már levélben fordultak Őfelségéhez, aki parancsban tiltotta meg Pest megyé­nek, nehogy megkíséreljék a jogi döntéshozatalt a possessio megszállásával kész tények elé állítani. Ezért, s mert a possessio Magyarország Szent Koroná­jához tartozik, a megye Őfelsége tudta nélkül nem bocsátkozhat a vita bármi­féle felülvizsgálatába, egyébként pedig úgy vélik az ügyet nem ehhez hason­ló, hanem rendes jogi úton kell eldönteni. A nádornak (celsissimus) is ilyen útra kell Pest megyét terelnie, mivel az ügyben - mint meg is vallja - maga is érintve van. Ezért, bár nem tartják szükségesnek, hogy követet küldjenek Nagyszombatba, mégis hogy a nádor (sua celsitudo) kívánságának eleget te­gyenek, követül küldik Kajali Pált a nagyszombati rendkívüli törvényszékre. Gondoskodnak számára követutasításról, valamint napi 4 tallér napidíjról. Mindeközben levélben tudatják az ügyet a magyar kamarával, illetve a királyi kincstárral is, a fentebbi érveknek megfelelően. 354. (V. 193.) Felolvassák a pozsonyi kamara (inclyta) levelét, amelyben jelzi, hogy az engedetlen Nagyoroszi possessio és a rájuk rótt megyei terhek ügyében hamarosan küldöttséget menesztenek a községbe. A küldöttség ér­kezésének időpontját a kamara következő levélben fogja tudatni a megyével. 355. (V. 193.) Közzéteszik Schipko hadbiztos levelét, amelyben jelzi, hogy Frühwirth hadbiztost a Tiszán túlra rendelték, s neki is vele kell mennie. Helyére Georg Bemard Hrainiczky-t (egregius) jelölik ki, a megyének vele kell ezek után levélben értekeznie, szükséghelyzetben pedig Schipko had­biztoshoz kell fordulniuk. 356. (V. 193.) Hasonlóképpen felolvassák a másik Schipko hadbiztos által küldött, valamint az ahhoz csatolt, Hrainiczky által írt levelet is, amelyben meghagyják, hogy a május végéig terjedő porciókat, valamint a szolgálati kraj­cárokat (cruciferos servitiales) folyó hó 15-ig fizessék be, ha el akarják kerülni a katonai végrehajtást. Hogy ennek lehetetlenségéről meggyőzzék a hadbiztost, Kajali Pál személyében követet menesztenek hozzá, megbízván azzal, hogy adja elő: ilyen rövid idő alatt képtelenség előteremteni a porciókat és a szolgá­lati krajcárokat. Mivel követük tisztában van a helyzettel, az utasítás megszer­kesztését az ő gondjaira bízzák. Napidíjul 4 forintot rendelnek neki. 357. (V. 193.) Felolvassák gróf Nigrelli tábornok (excellentissimus) a hi­dak és az utak javításával foglalkozó levelét, amelynek végrehajtását az erre kiküldött biztosokra bízzák. 358. (V. 194.) A vármegye közönsége a következő közgyűlés időpontjául április hónap 28. napját határozza meg. 359. (V. 194.) Mindeközben mivel mindezek tetejébe megérkezett Schip­ko hadbiztos parancsa, amelyben sürgeti a májusi porciók és a szolgálati dé­nárok április 15-ig való beszolgáltatását, meghagyják a szolgabíráknak, hogy ennek fedezésére dikánként hajtsanak be 3 garast, vagy 6 poltúrát. 105

Next

/
Thumbnails
Contents