Kiss András János: 1956. A salgótarjáni acélgyár története 1956-ban - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 63. (Salgótarján, 2012)

IV. Acélgyáriak a megtorlás gépezetében - IV. 1. A bosszú

vegyem a kabátom, mert velük kell mennem. [...] Anyám a konyhából kilépve ijedten kérdezte, hogy hová visznek és miért. Azt felelték: »Asszonyom, semmi köze hozzá, majd idővel megtudja.« Anyám még szívóskodni próbált, de M. K. kivette kezét a kabátzsebéből és egy TT-pisztollyal fenyegetőzve anyámat jobb belátásra bírta." Az acélgyári pártemberek és karha- talmisták nemcsak őrizetbe vételüknél segédkeztek a rendőrségnek, de tovább is elkísérték, figyelemmel kísérték őket. Már az autóban nekiestek Po- nyi Józsefnek: „Te rohadék, ez a hála, ezért vettünk fel a gyárba inasnak?" A városi rendőrkapitányságon „Hupcsik felvette az adataimat, közben Brazil csak úgy időszakosan pofonokkal szórakoztatott, nehogy unatkozzak, persze a trágár szavak kísérete sem maradhatott el. [...] Kisvártatva begördült az udvarra az acélgyári autóbusz. Belőle egymást követve bújtak elő az ismerős egyének, Novák Gyula, Molnár Károly, Tóth Károly, Gál László, Fehér Gyula, Vágvölgyi Tivadar. [...] A buszon a »vigasztaló« szavakból tudtuk meg, hogy Budapestre visznek, a katonai bíróság elé állítanak a statáriumra hivatkozva. Azt is »vigasztalásunkra« közölték, Darázs István - volt ÁVH-s tiszt - volt a szóvivő, hogy ötünkre halálos ítélet vár."502

A fiatalok tehát úgy érezték, acélgyári ellenlábasaik ügyködnek elítélte- tésükön.503 Tapasztalva, hogy a nemzetőrparancsnokok esetében is acélgyáriak lehettek a háttérben, ezen sem csodálkozhatunk. Személyes indulatok vezették őket az egykori nemzetőrség tagjaival szemben. A visszaemléke- zők egyöntetűen úgy gondolják, hogy a november 13-ai és 14-ei eseményeket élték meg olyan sérelemként a pufajkások, ami bosszúvágyat szült bennük.504 Azonban nem csak a nemzetőrökkel bántak így. Megverték Bihon Győző igazgatói titkárt is: a rendőrségen történt, de „polgári ruhás egyének" (!) bántalmazták. Hogy ez esetben sem volt rendes rendőrségi eljárás, láthatjuk, ha tovább olvassuk vallomását: „A bántalmazás következtében hat hétig orvos kezelt, és a testem tele volt kék foltokkal. Velem senki nem

502 PONYI József: Memoár '56. Kézirat, 7-9. p. Az ifjak (Berecz Dezső, Juhász Attila, Márton Imre, Mede Lajos, Ponyi Gyula, Ponyi József, Vies Antal és Óvári János művezető) menekülésüket annak köszönhették, hogy „a Darázsék által kiválasztott büntetőbírónak vidékre kellett utaznia, szabad bírót pedig nem találtak. [...] Nem az a bíró tárgyalta ügyünket, akit Darázsék akartak."

503 Árulkodó, hogy ugyanazok a személyek tanúskodnak és hallgatják ki a vádlottakat a rendőrségen. Ilyen volt az imént említett Novák Gyula rendőr hadnagy, Godó Tibor és Girtl Emília kihallgatója 1956. december 28-án. NML XXV. 4. c) B 5/1957.

504 „Kimentek, másnap bejöttek, s nagy nevetve mondták: [...] »Ha láttál volna beszart embereket, úgy be voltak szarva a pufajkások, remegtek. [...] Csak kimentünk meglátogatni, és aztán visszajöttünk.« Gyáva ember gyávaságát szégyelli. Ezért kellett meghalniuk." Interjúm MÁNDOKI Andorral. Budapest, 2008. június

30., 1:23. min.

122