Puntigán József: Csontváry és Nógrád - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 62. (Salgótarján, 2012)
Kosztka Tivadar – Gács gyógyszerésze a nógrádi közéletben
- hanem kidobálta magából az enyves részeket is, azután naponta 20 dekával erősödött, s a vegetáriánusból falánk ember lett."194 Az egyik kórházi kezelése idejéből maradt fenn az alábbi rövid üdvözlet (kelte ismeretlen): „Kosztka Tivadar barátomnak, Szent János Kórház. Szívélyes üdvözletét küldök, s mielőbbi javulást kívánok: Szinyei."195 A feladó Szinyei Merse Pál (1845-1920) festőművész, aki - mivel ugyanazon régióból származott - gyermekkorától ismerte, ismerhette Csontváryt. Édesapja 1839-1940-ben Kisszeben országgyűlési követe volt, s Csontváry édesapjához hasonlóan aktívan részt vett a szabadságharcban. Szinyei Merse Pál testvére, Kálmán pedig majdnem teljes bizonyossággal Csontváry iskola- és osztálytársa lehetett,196 hiszen mindketten 1853-ban születtek. Csontváryt az egyik belgyógyászati osztályon ápolták, ahol 1919. június 21-én, délután 4 órakor elhunyt, a hivatalos diagnózis szerint „szívelégtelenség, tüdőtágulás és bel-érhártyagyulladás" következtében.197 Megjegyzem, a Csontváryt bemutató könyvek június 20-ára datálják a halálát.198 Miután felnyitották budapesti, Fehérvári úti műtermét, „a szénrajzokon, az összegöngyölt vásznakon és a tábori ágyon kívül... csak hihetetlen garmadában halmozódó kukoricacsutkát és szilvamagot találtak".199 „A mennyország-házába nem kellett sürgönyöznie, hogy »jövök, Tivadar festő« ... Az, aki pályája kezdetén fölülről a sugallatot küldte volna neki, úgyis tudta, hogy jön, mindent tudott. Tudta, hogy az utolsó évek alatt milyen körülmények között élt »a világ legnagyobb 32 m2-es (plein air) napút-festmé- nyének« alkotója. Ez csak az embereknek lett döbbenetes, akik halála után mégis bejutottak a hónapok óta sepretlen műtermébe."200 A gácsi patikát Kornidesz Károly gyógyszerész vette át,201 akitől 1922- ben Ruzsinszky Gyula vásárolta meg a házat a kerttel együtt.202 A gyógy194 Uo., 135-136. p. Feljegyzések: a művész és társadalomreformer a világbomlás árnyékában; Lehel 1998, 75 p. (14. jegyzet), 156. p. 195 Csontváry-dokumentumok II., 106/a), 106/b), 134. p. 196 NÉMETH 2005, 66. p. A szerző csak feltételezi, hogy Kálmán Szinyei Merse Pál öccse. 197 Csontváry-dokumentumok II., 220. p., képmelléklet. 198 A Wikipédia szócikke szerint halálesete a Budapest I. kerületi polgári halotti anyakönyv 387/1919 folyószáma alatt van bejegyezve, http://hu.wikipedia.org/wiki/ Csontv% C3% Alry_Kosztka_Tivadar. 199 Lehel Ferenc: Csontváry Tivadar a posztimpresszionista festés magyar előfutára. Amicus, Budapest, 1922 (a továbbiakban: Lehel 1922), 19. p. 200 Uo. 18. p. 201 GERLÓCZY-NÉMETH 1984,152. p., jegyzet. Kornidesz (1865-1932) 67 évesen hunyt el, a gácsi temetőben van eltemetve. 202 ZOMBORI1998, 216. p. 62