Puntigán József: Csontváry és Nógrád - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 62. (Salgótarján, 2012)

Kosztka Tivadar – Gács gyógyszerésze a nógrádi közéletben

Gács ünnepe volt 1890. szeptember 5-én az izraelita templom (zsinagó­ga) felszentelése.139 Építtetője Stricker Ede,140 a gácsi posztógyár akkori tu­lajdonosa volt - aki ezzel ünnepelte meg házassága huszonötödik évfordu­lóját a telket pedig Weisz Károly gácsi elöljáró biztosította. „Az ünnepély lélekemelő volt. Kellemesen lepte meg a Gácsra jövő idegent, hogy a gácsiak általános ünnepnapnak tekintették azt; a község apraja-nagyja ünnepi ruhá­ban, a boltok zárva, a tűzoltóság egyenruhában, itt fehér ruhás leánykák, amott cilinderes, frakkos rendezők, már előre sejtették, hogy itt minden programszerűen fog zajlani." A jelenlévők közül a Nógrádi Lapok csak For- gách Antalnét emelte ki, a Losonc és Vidéke egy lényegesen bővebb névlistát közölt. Mindkét lap megjegyezte, hogy az eseményen részt vett „Gács ösz- szes intelligenciája, és Losonc s Gács környékéről számosán", Kosztka Tiva­dart azonban nem említik. A szertartást Rosenthal Tóbiás kerületi rabbi ve­zette, magyar nyelven. A templomot gróf Forgách Antalné nyitotta ki.141 Egy hónappal később, 1890. október 1-jén a gácsi fiatalság rendezett táncmulatságot. A felülfizetők listáján ott találjuk gróf Forgách Józsefnét, az alsósztregovai Madách Aladárnét, Stricker Edét és családját, valamint For­gách Sándort - Kosztka Tivadart azonban nem.142 1891-ben országos népszámlálást tartottak. A Nógrádi Lapok és Honti Híradó adatai szerint Gács lakosainak száma az 1881-es 1256-hoz képest 93- mal növekedett, azaz 1349 fő volt.143 Ettől némileg eltér a Losonc és Vidékében közzétett adatsor, amely szerint Gácson 245 ház állt, 619 férfi és 702 nő, ösz- szesen 1321 fő lakta, ami 1880-hoz viszonyítva 65 fős növekedést jelent.144 Az 1891. év elején mind a Gyógyszerészeti Hetilap, mind a Gyógyszerészeti Közlöny arról értesítette olvasóit, hogy Kosztka Tivadar gácsi gyógyszerész február 15-ével patikáját bérbe adta Hackenberger Lászlónak, akivel főváro­139 A gácsi zsidóság 1944-es elhurcolása után a zsinagóga évtizedeken keresztül el­hagyatott volt. Néhány éve az evangélikus egyház vásárolta meg, amely saját céljaira felújította. 2009-ben szentelték fel. 140 Stricker Ede (1824-1897) nevéhez fűződik a posztógyártás meghonosítása Ma­gyarországon. Hosszú betegség után Budapesten hunyt el, 1897. június 5-én. A budapesti Kerepesi úti zsidó temetőben nyugszik, temetésén a gácsi posztógyár küldöttsége mellett Miessl Zsigmond is részt vett. Helyi és vegyes hírek. Halálo­zás. Losonc és Vidéke, 1897. június 13., 2. p. 141 Hírek és különfélék. A gácsi izraelita templom felszentelése és jubileum. Nógrádi Lapok és Honti Híradó, 1890. szeptember 28., 3. p.; Barta Lajos: Templom-felszen­telés és ezüstmenyegző. Losonc és Vidéke, 1890. szeptember 14., 1-2. p. 142 Referens: Vidéki levél. Losonc és Vidéke, 1890. október 12., 2. p. 143 Népszámlálás vármegyénkben. Nógrádi Lapok és Honti Híradó, 1891. január 25., 3. p. 144 SZAKÁLL Antal főszolgabíró: Kimutatás a Gácsi járásban 1891. évben eszközölt népszámlálás eredményéről. Losonc és Vidéke, 1891. február 8., 2. p. 48

Next

/
Thumbnails
Contents