Puntigán József: Csontváry és Nógrád - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 62. (Salgótarján, 2012)
Kosztka Tivadar – Gács gyógyszerésze a nógrádi közéletben
minősítem; kijelentem, hogy a gyáva rágalmazót megvetem, ügyemet ismerőseim előtt nyilvánosan bírálat alá bocsájtom. Czibulka Lajos gyógyszerész, egyetemi hallgató."75 Az ügy a „becsületsértési jegyzőkönyv" közzétételével a következő számban folytatódott. Mint a továbbiakból kiderül, a becsületsértés egyik se- géd(jelölt)je Kosztka Tivadar, aki érdekeltségi viszonyánál fogva Turek Ja- roszlavot mutatta be Czibulka Lajos megbízottjaként. A bonyolult részletektől ezúttal eltekinthetünk, a lényeg számunkra az, hogy Kosztka fentiekben ismertetett hirdetése sikeres volt, és gyógyszerészsegédként Czibulka Lajost alkalmazta,76 aki nem sokkal később szintén az FNKE rendes tagja lett.77 Ugyanezen számban, valamint a Nógrádi Lapok és Honti Híradóban Mi- essl Zsigmond tette közzé felhívását a gácsi magyar kisdedóvoda felállítására, kérve ahhoz a „köz" segítségét és támogatását 78 Az FNKE alakuló közgyűlését 1886. március 29-én tartották meg Losoncon, a Casino Club nagytermében. A beszámoló szerint az egyesületnek akkor 43 alapító, 400 rendes és 533 pártoló tagja volt. Alapító vagyona ösz- szegyűjtésében 24 híján 1000 ember működött közre, akik közel 1000 forint évi jövedelemnek megfelelő forrást teremtettek meg.79 A gácsi óvóintézet ünnepélyes megnyitását és felszentelését 1886. május 30-ra tervezték.80 Előtte a Losonc és Vidéke vezércikkben üdvözölte az óvoda létrejöttét, kiemelve Miessl Zsigmond érdemeit, „aki saját terhére vette meg ama házat, saját költségén szerzi be a szükséges felszerelési tárgyakat, anélkül, hogy tudná, vajon lesz-e majd forrás, melyből e nagymérvű kiadás fedezhető lenne..." A cikk elismerően szól a leányiskoláról, pontosabban annak tanítónőjéről, Ruzsicska Irénről, „ki rövid működési ideje alatt tanítványai közt a magyar nyelv tanításában oly meglepő eredményt produkált, hogy e téren való képessége, íme, már kétségtelen, s mivel ezenkívül a kisasszonyhoz tanítványai ragaszkodnak is, benne feltalálható mindazon kellék, mi Gácson egy óvónőben megkívánható". Őt kérték hát 75 Hirdetések. Nyilatkozat. Losonc és Vidéke, 1886. március 21., 3. p. 76 Hirdetések. Jegyzőkönyv. Losonc és Vidéke, 1886. március 28., 3. p. 77 Helyi és vegyes hírek. Hetedik közlemény a „Felső-Nógrád Megyei Magyar Köz- művelődési Egyesület" alapító, rendes és pártoló tagjairól. Losonc és Vidéke, 1886. április 4., 4. p. 78 Miessl Zsigmond plébános: Magyar kisdedóvoda Gácson. Nógrádi Lapok és Honti Híradó, 1886. március 28., 3. p.; MIESSL Zsigmond: Magyar kisdedóvó-intézet Gácson. Losonc és Vidéke, 1886. március 28., 2. p. 79 A „Felső-Nógrád Megyei Magyar Közmívelődési Egyesület" alakuló közgyűlése. Losonc és Vidéke, 1886. április 4., 2. p. 80 Helyi és vegyes hírek. A gácsi óvóintézet ünnepélyes megnyitása. Losonc és Vidéke, 1886. május 16., 3. p. 32