Puntigán József: Csontváry és Nógrád - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 62. (Salgótarján, 2012)

Kosztka Tivadar – Gács gyógyszerésze a nógrádi közéletben

evangélikus egyház oszlopos tagja), Gresits Miksát (a losonci gimnázium igazgatója, a Losonc és Vidéke külső munkatársa), Margócsy Józsefet (a loson­ci evangélikus egyház lelkésze), Miessl Zsigmondot, Holles Danót (dobrocsi evangélikus lelkész) és Wagner Sándort is (ekkor rendőrkapitány, később Losonc legjelentősebb polgármestere).65 Kosztka Tivadar, csakúgy, mint Mi­essl Zsigmond, a szűkebb körű alapító bizottságban is helyet kapott.66 Az egyesület jövendő megalakulását a Losonc és Vidéke már az 1886. évi első számában nagy elvárásokkal üdvözölte: „...a Felvidéken... még nagy a részvétlenség és közöny ilyen egyesületek alakítása ügyében. Pedig elsősor­ban a Felvidéken kell, hogy alakuljanak... Hazafias elismerés illeti meg Lo­sonc város derék értelmiségét és hazafias, a minden szépért-jóért tettekre kész polgárságát, hogy a legszebb eszmék védelmére és terjesztésére a küz­delem porondjára lépett..."67 Az év elején az egyesület működési elveit elő­készítő tizenöt tagú bizottság a losonci városházán ült össze Török Zoltán elnök, „országos képviselő" vezetésével, s többek között a „vidéki" Berch- told Arthur gróf, Beniczky Árpád és Kosztka Tivadar részvételével.68 Elfo­gadták a felhívás szövegét, alapszabálya tervezetét,69 és jóváhagyták az ala­kító bizottság tagjainak névsorát.70 Az FNKE első alapító tagja a Budapesten élő, de tősgyökeres losonci származású Szilassy Aladár volt.71 A Losonc és Vidéke folyamatosan tette közzé a bejelentkezett tagok neveit, s Kosztka Tivadar - az első öt alapító tag egyikeként - már az első közleményben helyet kapott Losonc rendezett kulturális, társadalmi és politikai közéletben. Számos alkalommal mondott szó­noki beszédeket, értekezései nyomtatásban is megjelentek. 65 Felhívás. Losonc és Vidéke, 1886. január 17., 1. p. 66 A „Felső-Nógrád Megyei Magyar Közmívelődési Egyesület" alakuló közgyűlése. Losonc és Vidéke, 1886. április 4., 2. p. 67 DORSTÁK Gyula: Üdv a „Felső-Nógrád Megyei Közművelődési Egyesület"-nek. Losonc és Vidéke, 1886. január 3., 1. p. 68 Helyi és vegyes hírek. Losonc és Vidéke, 1886. január 10., 3. p. 69 Az alakítandó Felső-Nógrád Megyei Nemzeti Közmívelődési Egyesület alapsza­bály-tervezete. Losonc és Vidéke, 1886. január 17., 1-2. p. 70 Felhívás. Losonc és Vidéke, 1886. január 17., 1. p. 71 Losonc és Vidéke, 1886. január 31., 2. p. Szilassy Aladár (1847-1924) Budán született, de gyermekéveit és kisiskolás korát a losonctugári családi birtokon töltötte. Pes­ten jogot végzett, a főrendiház tagjaként a közigazgatási bíróság másodelnöke lett. 1883-ban kapcsolatba került a Keresztyén Ifjúsági Egyesület titkárával, Fer- maud Károllyal, akinek támogatásával létrehozta a KIÉ budapesti szervezetét. Gyermekei közül a fiatalon elhunyt ifj. Szilassy Aladárt (1879-1912) a magyaror­szági cserkészmozgalom egyik alapítójaként ismerjük, Bélát (1881-1962) pedig - a család losonctugári ágának utolsó sarját - Losonc és Nógrád két világháború kö­zötti történelmének legjelentősebb politikusaként tartjuk számon. 30

Next

/
Thumbnails
Contents