Puntigán József: Csontváry és Nógrád - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 62. (Salgótarján, 2012)

Kosztka Tivadar – Gács gyógyszerésze a nógrádi közéletben

Kosztka Tivadar - GÁcs gyógyszerésze a nógrádi közéletben A Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület (a továbbiakban: FMKE) 1883. november 30-án, Nyitrán megtartott közgyűlésén a Nógrád megyei választmány előkészítésével és megszervezésével Kövy Tivadart bízta meg, aki felhívta a szervezet helyi tagjait, hogy személyesen vegyenek részt az 1884. március 9-re, a balassagyarmati községháza nagytermébe tervezett alakuló közgyűlésen.11 Nem sok sikerrel! Az FMKE 1884. júniusi, Selmecbá­nyái közgyűléséről szóló tudósítás szerzője mély keserűséggel állapította meg: „Csúnya dolog, hogy Nógrád vármegyéből egyetlenegy tag - én ma­gam - vett részt a közgyűlésen, csúnya dolog, hogy Nógrád vármegyében a »Felvidéki Közművelődési Egyesületnek« egy alapító tagja sincs, csúnya do­log végre, hogy a rendes tagok sem fizették még eddig be a tagsági díjaikat. Uraim! Hát csak ennyi telik a hazafiságból? Hát olyan szegények vagyunk, hogy nem volna köztünk egy is, aki megerőltetés nélkül áldozhatna 100 fo­rintot a nagynemzeti ügy oltárán?"12 A Nógrád Vármegyei Közegészségügyi Bizottság első, a megnyitandó gá- csi patikával kapcsolatos „véleményes jelentése" 1884. február 10-én került be­jegyzésre.13 Kosztka Tivadar így emlékezik arra a pillanatra, amikor Budapes­ten tartózkodva elhatározta, hogy él a gyógyszertár-létesítés lehetőségével: „1882-ben Munkácsy Pilátusát látom, s Párizsba kívánkoztam. Párizs­ban, a Bruck műtermében tudom meg, hogy Munkácsy egy hosszabb időre távol van, akivel meg akartam beszélni a dolgomat, de időközben, mert az Egyetértésben olvasám, hogy hazámban minden okleveles gyógyszerésznek joga van egy gyógyszertár felállítására - nem kell a fejemet törnöm. Okleve­lem volt, így hát az anyagi rész is meg volt oldva, mely nélkül kalickában fogott sas maradtam volna."14 „Egy ízben azonban a kávéházban üldögélve az Egyetértés jött a kezem­be, ahol olvasom Tisza Kálmán újabb rendeletét a gyógyszertárak létesítésé­re nézve. Hirtelen támadt a tervem kisebb helyen gyógyszertárat nyitni s a 11 A Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület. Losonc és Vidéke, 1884. február 24., 1. p. 12 GERGELY János: A „Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület" közgyűlése. Lo­sonc és Vidéke, 1884. június 15., 2. p. 13 Nógrád Megyei Levéltár (a továbbiakban: NML), IV. 405. a), Nógrád vármegye al­ispánjának iratai, 31. kötet, 1490/1884. számú iktatókönyvi bejegyzés. 14 Mezei Ottó (szerk.): Csontváry-dokumentumok I. Új Művészet Kiadó, Budapest, 1995 (a továbbiakban: Csontváry-dokumentumok /.), 71. p. Feljegyzések. A festő út­jai a nagyvilágban. 17

Next

/
Thumbnails
Contents