Jancsó Éva – Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1686–1689 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 61. (Salgótarján, 2012)
1689
735. (V. 12.) Felolvasták Hont vármegyének az alispánhoz írott levelét, amely a szuhányi lakosok kérését tolmácsolja a megye felé, a kérvény másolatának megküldésével. Másrészt arra kérik a megyét, hogy a továbbiakban ne legyen szabad a megyén kívüli idegeneket kizárni az aratásból - köztük a hontiakat -, máskülönben ők is hasonlóképp fognak cselekedni. Válaszukban közlik, hogy a megye mindig is tekintettel volt az elővásárlási jogra. A megye másik kérésére közlik, hogy ugyanezzel a gyakorlattal élt Hont megye, például az alsópalojtaiak ügyében. Nem vétség tehát, hanem kölcsönösség, ha ugyanolyan mértékkel mérnek ők, mint nekik mértek. Ha pedig ezt Hont megye vétségnek és sérelemnek véli, az meg fogja nehezíteni a két vármegye közti szívélyes jó viszonyt (bona correspontentia). 736. (V. 12.) Felolvasták Aspermont (excellentissimus) generális levelét, amelyben az Egerbe történő faszállítás eddigi gyakorlat szerint való folytatását kéri. Válaszában a megye közli, hogy soha nem teljesítettek ilyen kötelezettséget Egerbe, és kérték, hogy a megyét a továbbiakban erre ne kötelezhessék. 737. (V. 12.) Kubinyi Kristóf (generosus) és neje, Géczy Julianna, valamint Géczy András, lánya, Géczy Mária, továbbá Dúló György özvegye, Baratnaky Magdolna ügyvédet vallottak Nándori Bene András (egregius) szolgabíró előtt. 738. (V. 12.) Koháry István (illustrissimus) és Koháry Farkas (illustrissi- mus) november 10-én ügyvédet vallottak Bulyovszky Ferenc (generosus) alispán előtt. 739. (V. 12-13.) Felolvasták a nádor (celsissimus) levelét, akihez Kazy János kérvényt nyújtott be a nagyoroszi lakosok megbüntetésének ügyében. A nádor meghagyja, hogy a megye ne járjon el olyan keményen az orosziakkal szemben, mint az eddig történt. A megye válaszul közli, hogy egészen máshogy áll a zúgolódó nagyorosziak ügye, mint ahogy azt a kérvényt író kifejti. Tanúsítják, hogy csupán egy embert, az orosziak szóvivőjét botozták meg büntetésből, aki szóval sértegette és vádolta a megyét. 740. (V. 13.) Az előző portaösszeírás alapján Ecsegre az eddigieken felül egy tizenhatod, Csécsére pedig egynegyed portát róttak. Kérésükre azonban az új kirovást ezen a télen nem veszik figyelembe, a két községnek együttesen csak negyedportányi adót kell a korábbiakhoz képest összegyűjtenie, ám a következő évben már az új összeírás alapján kell majd adózniuk. 741. (V. 13.) Kösd község és a környező községek panaszolják, hogy Pest vármegye robotra akarja őket kötelezni. A közgyűlés úgy határoz, hogy az üggyel kapcsolatban megkeresik Darvas Jánost (generosus) és Gyürky Istvánt (generosus), akik Pest vármegye közgyűlésére készülnek utazni, s az ügy elintézésére megbízólevelet adnak nekik. 742. (V. 13.) Lipcsey András gácsfalusi jobbágyot a szabadosok (liberti- norum) sorába iktatják, felmentik a földesúri szolgáltatások alól. Taksáját 15 dénárban állapítják meg. 192