Jancsó Éva – Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1686–1689 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 61. (Salgótarján, 2012)
1688
rétumának 1. cikkelyét,44 és hivatkozzanak a megyegyűlések vonatkozó határozataihoz. 6.) Egyéb előforduló ügyekben a követek hagyatkozzanak jártasságukra, elkötelezetten az ország törvényeihez. 499. (IV. 436-437.) Felolvassák Ordódy Zsigmondnak, a bélai Szent Margit kolostor apátjának és nógrádi fődiakónusának levelét, amelyben arról tudósítja a megyét, hogy úgy az uralkodó (I. Lipót) jósága, mint az egyházmegye látogatókra vonatkozó érseki parancsolat szerint még ebben a hónapban egyházlátogatásra szándékozik jönni a megyébe. Kéri őket, hogy ha szükséges lenne, legyenek segítségére és - tekintettel az utak biztonságára - adjanak mellé kíséretet. Az apát pedig azon lesz, hogy érkezése a legkisebb terhet jelentse a megye számára. Ezért a vármegye - anélkül, hogy bármelyik vallás sérelmet szenvedne - nem gördít akadályt a látogatás elé, nem mond ellent, és elrendeli, hogy a megye nevében Gyürky István és Michalek János (generosi) Divény (Divin) irányában menjenek az apát elé a megye határához, az alispán pedig ne mulassza el, hogy a Losonc oppidumba érkező apátot kitűnő reggelivel fogadja. 500. (IV. 437.) Fejérpataky Lászlónak (generosus) kiküldőlevelet (exmis- sionales) kell adni az adóhátralékok behajtására. 501. (IV. 437-438.) Törvényszéki határozat: Jóllehet Borbély, másképpen Patay György, Eötvös István és Liszkay István (nobiles), míg a Debrecen felé menő út költségeit kedvezésképpen magukra vállalták, makacsságuk és a megye végzése iránti, érzett lebecsülésük miatt a vármegye közönségének megbízásából Bene András szolgabírón keresztül vissza lettek híva. Ezt a döntést a megye felülről jövő, szorult helyzete kényszerítette ki, nevezetesen a közelgő téli beszállásolás összeszedendő költségei, mivel a hadnép - szükségleteinek ki nem elégítése miatt - nemcsak súlyos végrehajtással fenyeget, hanem már fegyverben is áll. Ők viszont nemhogy visszatértek volna, hanem magukat szembetűnőleg hajthatatlanul megmakacsolva folytatták útjukat, közülük egyesek 100, más hozzájuk csatlakozott nem nemesek 40 forintért. Baratnaky Ferenc akkori másodalispán a megye kiküldése és végzése szerint elmarasztalta őket, javaikat elkobozták, de alázatos kérésükre ezt a büntetést teljesen és egyszerűen elengedték. Bocsánatot nyertek, és a megye reméli, hogy mostani ígéretük szerint ki fogják jelenteni, hogy a megyével szemben engedelmesek és szolgálatkészek lesznek. 502. (IV. 438.) A vármegye sürgető szükségletei, nevezetesen pedig különféle összegyűlt kötelező porciók ki nem fizetése, illetve megfizetésük és ki- egyenlítésük miatt az egyes portákra 16 forintot rónak ki, az armalistákra, a 44 „Az egyes urak és vármegyék ne otthon vagy magánosán, hanem az országgyűlésen vagy közönséges gyűlésen mindeneknek közös egyetértésével ajánljanak a királynak segélyt vagy adót, és azoknak a büntetése, kik másképen cselekednének." 141