Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)

1684

Ötödször: Mivel az az idő nincs megszabva, hogy a követek mennyi időt töltsenek a hadbiztosnál, azokat a költségeket, melyeket a hadbiztosnak a megye nevében át fognak adni a vásárlandó élelmiszereken kívül, mint kia­dást az alispán (generosus) elkülönítve kezelje, s ezekről tegyen majd jelen­tést a vármegye közönsége előtt, és a megye azokat meg fogja neki téríteni. Gács vára, 1684. október 30. 576. (IV. 64.) Losonc városának, nevezetesen pedig annak a 160 birodal­mi tallérnak az ügyében, amely az ajnácskői (Ajnacskeő) darabontok, név szerint Szalóky, Szilvásy és Bartók György által az ajnácskői vár kapujából és a várat körülvevő palánk mellől lett ellopva Csizmadia András lovával együtt, írni kell Vécsey Sándor ajnácskői kapitánynak (generosus) a pénz megtérítéséért. Elő kell neki adni azt is, hogy az elégtétel elmaradása esetén a nádort (celsissimus) fogják megkeresni. 577. (IV. 64.) A vármegye közönsége elhatározza, hogy a legközelebbi tá­borba szállásnál és Buda ostrománál lévő hadi tisztségviselőinek fizetését 3 hónapra előre kell kifizetni. Nógrád vármegye közgyűlése 1684. december 11. Losonc oppidum 578. (IV. 65.) Felolvasták Horváthi Disznóssy Ferenc (generosus) és [Sieg­fried] Breuner (Brenner, Breinner) főhadbiztos az előbbihez csatolt, Disznóssy és katonasága megyébe rendelt téli beszállásolása ügyében írott levelét. A me­gye ennek kapcsán embereivel megkerestette Disznóssyt. Minthogy Breuner főhadbiztos levelében magára vállalja, hogy addig a megye semmiféle hír­adást nem kapott Abele báró elrendelése felől, ezért egy ideig még elnéző lesz, és nem kezdi el a megye belsejében a beszállásolást, mivel egyébként már ki vannak nevezve a megye Ábeléhez küldendő követei. Különben nem enged majd a megye emlékeztetőlevelének és megkeresésének, és ez ügyben bármi kényelmetlenséget fognak elszenvedni, maguknak tulajdonítsák. 579. (IV. 65.) Felolvasták Stansith Florváth Jánosnak, a királyi jogügyek igazgatójának és a Szent Korona ügyészének (generosus) tiltakozólevelét Kajali Pál (egregius), a gácsi (Gácz) vár és a várhoz tartozó javak intézője el­len az ott állomásozó katonaság által elkövetett kicsapongások miatt. A vár­megye közönségének határozata szerint a tiltakozólevelet a legközelebb tar­tandó közgyűlésen ismételten fel kell olvasni Kajali Pál jelenlétében. 580. (IV. 65.) A téli beszállásolás könnyítése végett Abele generális had­biztoshoz kiküldött Gyürky Pál követnek naponként 5 rajnai forint jár, csa­ládjának pedig a nagy ínség miatt 12 kila búza. 172

Next

/
Thumbnails
Contents