Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)
1671
220. (III. 112.) Kihirdették Paris Spankau generális válaszát a megyének a robot és az annona ügyében írott levelére. 1. ) Mivel már kétszer megírta, hogy májusban és szeptemberben végrehajtotta volna az adókivetést, de ezt a megye elmulasztotta, katonai végrehajtáshoz lesz kénytelen folyamodni. 2. ) A haza nehéz helyzetére hivatkozva az eddigi rendelkezést megváltoztatni nem lehet, de ha természetben nem, pénzben is teljesíthető. 221. (III. 112-114.) Ismertették az uralkodó főispánhoz írott, augusztus 13-án, Bécsben kelt rendeletét a fogyasztási adó (accisa) ügyében, hogy az adókivetést élelmiszerből házról házra, a már kirendelt porciók szerint végezzék. Ha azonban a megye ennél alkalmasabb módot tudna, adja elő a főispánnak, hogy I. Lipót megerősíthesse. A főispán magához rendeli az alispánt két kísérővel, hogy mindent alaposan megtárgyalhassanak, és hogy két rossz közül a kisebbiket lehessen választani. Mindezekre azt határozták, hogy az alispán Pápay János (nemes) aljegyzővel menjen a főispánhoz, és útiköltségül 50 tallért rendelnek a számukra. A vármegye megbízólevelet és a következő utasítást adja nekik: 1. ) Kérni kell a főispánt, hogy azon fáradozzon az uralkodónál, hogy összeg szerint legyen az adókivetés megadva, és ezt a német katonaság hivatalnokainak is küldje el I. Lipót. 2. ) Egykori kegyes rendeletének záradékában foglaltaknak megfelelően kérni kell az uralkodót, hogy legyen tekintettel a vármegye sokszoros nyomorúságára és ínségére, és elégedjen meg a nem hódolt vármegyékre eső kivetés fele mennyiségével. 3. ) Adják a főispán tudtára, hogy a fogyasztási adó (accisa) fele mennyiségének behajtása is lehetetlennek tűnik a megyében. 4. ) Ha az uralkodó szándéka szerint más alkalmasabb módot kérdezne a főispán, javasolják, ha a földesurak nem veszik ki a portáikat a vármegyéből, az lenne a megfelelőbb, ha az új adókivetés szerint egy-egy portára kirendelt pénzt és élelmiszer-mennyiséget, mely 51 forintot tesz ki, megosztanák a földesurak és a jobbágyok között. 5. ) Indokolják meg, miért nem tudja a megye az I. Lipót által kért nyugtákat bemutatni. Ismerjék meg a főispán véleményét, és ha valamiben meggyőzik, arról írásban tegyenek jelentést, hogy a megye is megtudhassa, és a következő közgyűlésén válaszolhasson is neki. 6. ) A robotra nézve kérni kell a főispánt, hogy I. Lipót nem régen írt szándéka szerint ez hadd vonatkozzon csak magára a füleki vár épületére. A porták számát mégis szóba kell hozni. 222. (III. 114.) Az alispán visszatértéig ideiglenesen idősebb Battik Gergelyt (nemzetes) választották helyettesének úgy, hogy megbízásokat is adhasson. 71