Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)

1671

203. (III. 105.) Kihirdették Paris Spankau (Zspandkow) kassai német fő­kapitány június 29-i levelét, melyben kifejti, hogy másképpen kell értelmez­ni a katonai élelmezés (annona) ügyét, s nem úgy, mint a vármegye azt gon­dolja. Kifejti ugyanis, hogy amennyiben I. Lipót március 16-i kegyes mandá­tumát az itt állomásozó német katonaság eltartásának tárgyában nem enyhí­tették volna, akkor 102 ezer forintot tenne ki a teljes, minden portától besze­dett összeg. Éppen ezért a vármegye teljesítse az általa megjelölt limitációt, és juttassa el a körmöci adószedőnek. Amennyiben a pénz július 20. napjáig nem érkezik meg, Spankau a katonai végrehajtáshoz fog folyamodni. A vármegye közgyűlése ez ügyben a következőt határozta: a főispánnak másolatban meg kell küldeni a generális levelét, és ki kell nyilvánítani, hogy I. Lipót legújabb kivetése, továbbá a főispán véleménye és közlése szerint is a hódolt vármegyék csak a felét kell fizessék az annonának. Meg kell kér­dezni a főispántól, hogy a megye - tartva a katonai végrehajtástól - fizesse-e be a fele mennyiséget, avagy továbbra is maradjon várakozó állásponton. 204. (III. 105-106.) Az alispán közölte a divényi német parancsnok kéré­sét, hogy állítsanak egy megbízottat a 25 Putnokra menő nemes élére. Erre nézve úgy döntöttek, hogy Pelargus György szolgabíró és Kántor György megbízólevéllel menjenek oda, és mutassák be I. Lipót ezen ügyben hozott rendeletének kivonatát, s kérjék meg a parancsnokot, hogy ne terhelje effé­lékkel az alispánt. 205. (III. 106.) Pelargus György (nemes) jelentést tett a divényi parancs­noknál tett követségükről, s arról, hogyan mentegette magát az ellene felho­zott vádak alól a parancsnok. 206. (III. 106.) Battik Péter (nemzetes) kérelmére elhatározta a megye, hogy írnak a kassai vicegenerálisnak a diósgyőri kapitány ellen. Nógrád vármegye közgyűlése 1671. augusztus 18. Fülek praesidium 207. (III. 106-107.) Elsőször: közzétették a főispán Pozsonyban, július 17- én kelt levelét, melyben hírül adja a következőket: 1. ) Az adókivetés dolgában a vármegye Paris Spankau generálistól vár­jon intézkedést. 2. ) I. Lipót a hódolt vármegyék állapotát ugyan függőben hagyta, de Spankau generális is kapott hírt erről az udvartól, így a parancsnok további rendelését a megye mielőbb adja a főispán tudtára. 3. ) A porták kisebbítését nem tanácsolja a főispán. 4. ) Ha a vármegye közben megfizeti az élelmezési hozzájárulást (anno­na), nem kell mást adnia. 67

Next

/
Thumbnails
Contents