Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)
1671
szont, semmibe sem véve és megvetve ezen tiltakozásokat, az építkezés folytatásán és a befejezésén fáradozik. Ezért Becse Katalin, ahogy már ezelőtt is több alkalommal, úgy most utoljára a megye színe előtt nyíltan és nyilvánosan eltiltja Király Mátyást az építkezéstől, és ezen tiltakozásáról, tiltásáról és ellentmondásáról bizonyságlevelet kér kibocsátatni. Király Mátyás személyében törvényes prokurátora, Pelsőczy György (nobilis) viszontellentmond, nem értve egyet az elhangzott tiltakozással, arról másolatot, viszontellentmondásáról bizonyságlevelet kér. 191. (III. 100.) Battik Péter (nemzetes vitézlő) ünnepélyesen tiltakozik és előadja, hogy az elmúlt tavasszal, Szent Gotthard ünnepe táján, a felsőka- londai határban lévő Bereg falu nevű szántóföldet Rapp falu lakói önkényesen elfoglalták, felszántották és dinnyével bevetették. A rappiakat a tiltakozó eltiltja ennek a szántónak mindennemű használatától és haszonvételétől, hatalmaskodásaikat pedig törvényes úton fogja megtorolni, továbbá őket magukat vagy állataikat, ha ott éri, elfogatja illetve elhajtatja. Minderről bizonyságlevelet kér. Battha Bálint (nobilis) viszontellentmondással él, fenntartva magának a lehetőséget, hogy Rapp nevű birtokát megvédje, sőt hogy ugyanezen birtokáról Kalonda possessio lakosainak a jószágait is beterelje. A tiltakozó személyében Pelsőczy György (nobilis) erre ünnepélyesen vi- szontellentmondást ad elő, mivel a viszontellentmondó hallgatásával egyetértését fejezte volna ki az előbbi tiltás tartalmával. Viszontellentmondásáról bizonyságlevél kiadását kéri. 192. (III. 101.) A vármegye közönsége a következő közgyűlés időpontját június 30. napjára hirdeti ki. Nógrád vármegye közgyűlése 1671. június 30. Fülek praesidium 193. (III. 101.) Az alispán írásban jelentést tett a német katonaság számára beszolgáltatandó élelmezés (annona) árszabásról, melyet június 22-én Fülek praesidiumban (Filek) végeztek a következő, erre kiküldött követek és esküdtek (generosi) közvetítésével: Némethy Pál alispán, Michalek Miklós, Vattai Battha Bálint, Szilassy András és Pelargus György, Nógrád vármegye szolgabírái, Battik Péter, Pest-Pilis-Solt (Sold) vármegye alispánja, Pápay Péter, Darvas János mint az esztergomi érsek (illustrissimus ac reverendissi- mus) követe, Kanizsay (Kanissay) Zsigmond, Gyürky István és Gyürky Gáspár, Oroszlányi István mint Koháry István (spectabilis ac magnificus) füleki főkapitány embere, Gyöngyössy István és Balogh Mihály Heves megyei szolgabírák és Zsoldos (Soldos) Miklós Heves megyei jegyző. 64