Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)

1671

nyugtájával akkor kell megváltani, amikor az őszi időszakban megadják az annona második felét is. A vármegye közönsége elhatározta, hogy írnak a főispánnak a kassai ge­nerális válaszáról az élelmezés limitációjának elhalasztásával kapcsolatban, és hogy újra elismétlik, hogy a megye nemességének és parasztságának sanyarú állapota miatt lehetetlen az élelem másik feléért: a zabért, húsért, borért pénzt adni. Kérni kell a főispánt, hogy járjon közben a élelmezési adó terheinek enyhítésében, mert a megye annak felét is sokallja. A főispán Horváth András (nemzetes) gácsi tiszttartó által üzenje meg a véleményét erről, minthogy őt kérték meg mentségeik szóbeli tolmácsolásával. Ha felkérik, a megye kész kölcsönt adni, de mostani gyűlésén ezzel nem is tudott foglalkozni, mert bi­zonytalan abban, hogy a főurak és nemesek hol fogják beszolgáltatni a gabo­naadót: ott, ahol tartózkodnak, vagy mindenütt, ahol birtokaik vannak? 169. (III. 93-94.) Az alispán ismertette a főispán gácsi tiszttartójához írott levelét, melyben a főispán javasolja, hogy az alispán menjen Rajkára a gácsi tiszttartóval együtt. Válaszképpen meg kell írni a főispánnak, hogy a megye elküldte volna alispánját, de annak rossz egészségi állapota jelenleg ezt nem teszi lehetővé. 170. (III. 94.) A közgyűlés arról is határozott, hogy írni kell Koháry Ist­vánnak, hogy - amint az alispán megkeresésére maga is ajánlotta - „adgyon Pozsoni [mértékben] öt száz kila búzát kölcsön" a vármegyének azért, hogy ha az élelmezést (annona) a német katonaságnak június 20. napjáig ki kell adni, a vármegye se szenvedjen hiányt. Ennek intézésére a főispán adjon megbízást itteni tisztviselőinek. 171. (III. 94.) Horváth István (nemes) kérelmére írni kell a vicegenerális­nak, s hasonlóképpen Móra András kékkői vicekapitánynak is, „az alatt hogy várakozzon". 172. (III. 94-95.) Gróf Forgách Adám (méltóságos) nevében és személyé­ben és saját ügyvédvalló levelével gácsi tiszttartója, Horváth András (ne­mes) ünnepélyesen tiltakozik, és eltiltja Tugár és Kocskova praediumok ha­táraitól a szomszédos és határos települések, nevezetesen Divény (Divin) város és Budalehota, Abelova, Polichna, valamint Rózsalehota falvak lakóit, nemeseket és parasztokat egyaránt, az ottani legeltetéstől, favágástól, szán- tástól-vetéstől és az említett praediumok mindennemű használatától az em­berek elfogásának és állataik elhajtásának terhe mellett. A tiltakozó tisztvi­selője hiteles bizonyságlevelet kér a tiltakozásról és tiltásról. Inárcsi Nagy Borbála (generosa), a néhai uzapanyiti (de Uzapanits) Dó­zsa Adám (generosus) özvegye nevében törvényes prokurátora, Pelsőczy György (nemes) ünnepélyes tiltakozást ad elő, nem értve egyet a fenti tiltás­sal, és erről bizonyságlevelet kér. Horváth András - küldő felének (principalis) nevében - tiltakozik a vi- szontellentmondással szemben, és erről bizonyságlevelet kér. 60

Next

/
Thumbnails
Contents