Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)

1684

az efféle cselekményeket gróf Caraffa (Karaffa) generális pátensének erejénél fogva minden igyekezettel és módon üldözni kell. 532. (IV. 37.) A vármegye közönsége a következő közgyűlés megtartását március 21. napjára, Gács (Gácz) várába hirdeti ki. Nógrád vármegye tisztújító széke és közgyűlése 1684. április 10. Gács vára 533. (IV. 37.) Felolvasták a főispán (illustrissimus) másodalispánhoz cím­zett levelét, melyben közölte, hogy a megyének nem szükséges a beiktatásá­ra március 14-re elküldeni Galgóc várába külön követeit. Mivel a beiktatás azon követek előtt, akiket a megye már korábban elküldött Pozsonyba a bi­zottmányhoz, megtörtént, a főispán meg akartja kímélni a követeket a fá­radságtól, és a megyét a költségektől. Eközben még a szóban forgó levél megérkezte előtt Baratnaky Ferenc és Fejérpataky László onnan már vissza is jöttek és jelentést is tettek arról, hogy a várt beiktatás már megérkeztük előtt lezajlott az említett küldöttek jelenlétében, amint azt a nevezett küldöt­tek jelentették is. 534. (IV. 38.) Felolvassák a főispán (illustrissimus) levelét a megyéhez, és egy másikat is a másodalispánhoz, közlendő, hogy őt látta el az alispáni címmel, és saját maga helyett - a jelöltek nevének átküldésével - Török Fe­rencet (generosus) rendelte ki a törvényszék tisztújítására. Egyben reméli, hogy Kajali Pált a megye el fogja fogadni törvényszéki jegyzőnek (mivel ez a hivatal a törvényszéknél épp betöltetetlen), aki tőle és elöljáróitól nagyobb előreléptetésre is érdemes, egyébiránt a szolgabírák választását és megerősí­tését a megyére kell bízni. 535. (IV. 38.) Ugyan a főispán a jelöltek közé néhányakat mellőzött beso­rolni, akik helvét hitvallásúak, jóllehet ezért a megye az ilyen törvényekkel szembeni jelölés miatt ellentmondással él, a mostani alispánválasztásnak meg kellett történnie. Mégis az elnöknek [?] és a főispán másik titkárának, Kajali Pálnak a megválasztása nem megfontolással, hanem inkább előzetes ismeret nélkül zajlott le, bár ők elküldték közbenjáróikat, sőt a főispán kéza­dással és írásban is megígérte a megyének, hogy idővel megkülönböztetés nélkül, az ország törvényeinek megfelelően a helvét hitvallású jelöltekből is kíván jelölni. Egyrészt emiatt, másrészt hogy a mostani idők szerencsétlen­sége aligha engedi meg, hogy a törvényszék csak egy kevéssé is nélkülözze tisztségviselőit, a megye nekifog a választásnak, és Vécsey Sándor, Dobay János, Bulyovszky Ferenc és Michalek Miklós jelöltek (generosi) közül sza­vazattöbbséggel Dobay Jánost erősíti meg másodalispánból első alispánná, 155

Next

/
Thumbnails
Contents