A szécsényi seregszék jegyzőkönyve 1656–1661 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 59. (Salgótarján, 2010)
Pálffy Géza: A szécsényi seregszék eddig ismeretlen jegyzőkönyve (1656–1661) - „Végvári mikrotörténet": a szécsényi seregszék jegyzőkönyve
ramesterrel (Oberstmustermeister) a szécsényi seregbíró fizetésének és állásának feltételeiről.130 Noha ennek részleteit sajnos nem ismerjük, Kajdit majdnem bizonyosan - mint Füleken is történt - néhány elhunyt vagy fogságba esett huszár helyére lovasfőlegényként fogadhatták fel. Ezzel megnyílt a lehetőség seregbírói kinevezéséhez is, ami 1655 júliusában válhatott válóra. A szécsényi „vitézlő törvényszék" életében ezzel új korszak kezdődött. A (fő)kapitány és helyettesei, azaz a katonai magisztrátus munkáját ugyanis a hadi bíráskodás terén ettől kezdve már külön, fizetett tisztségviselő, a seregbíró segítette. Ez nyilvánvalóan elősegítette a korábban - más kisebb-na- gyobb véghelyekhez hasonlóan itt is - csupán ad hoc módon működő seregszék állandó jellegű katonai ítélőszékké válását. Másként fogalmazva: úgy véljük, 1656 áprilisától a szécsényi seregszék jegyzőkönyvének rendszeres vezetését, így egyúttal forrásunk keletkezését, mindenekelőtt Kajdi János seregbíró 1655. évi - ez ideig ismeretlen - seregbírói kinevezése tette lehetővé. Ettől kezdve tehát az Ipoly-parti végvár azon jelentősebb magyarországi véghelyek (Győr, Érsekújvár, Kassa, Fülek, Léva stb.) közé lépett, amelyekben a végvári katonaság önálló igazságszolgáltatásának működése a vármegyei törvényszékek (a sedriák) egyre olajozottabban működő, rendszeres jogszolgáltatásához kezdett hasonlítani. Mindezt a most megjelent jegyzőkönyv jól bizonyítja. Bár sajnos nem tudjuk, hogy végül minden egyes ülés peranyagának kivonatát bemásolták- e forrásunkba, ám már csupán a protokollum alapján is kijelenthető, hogy a szécsényi seregszék havi rendszerességgel mindenképpen összeült, ám szinte minden esztendőben előfordultak olyan hónapok, amikor csaknem hetente tartottak „vitézlő törvényszékeket". Ilyen adatokkal ez ideig - hasonló forrás hiányában - egyetlen egy magyarországi sereg- vagy hadiszékről nem rendelkeztünk! Ez - legalábbis Szécsény esetében - egyértelműen a katonai igazságszolgáltatás megerősödését, sőt bizonyos mértékű szaksze- rűsödését jelzi. S noha ebből országos következtetést hiba lenne levonni, a szécsényi példa mégis megerősíti korábbi véleményünket arról, hogy a 17. század közepére az önálló hadi bíráskodás a végvári katonaság egyik legfőbb, féltve őrzött privilégiumává vált, amelyet már a vármegyei nemesség sem kérdőjelezhetett meg. Sőt, az egymást különlegesen átfedő két társadalmi csoport (a végváriak és a nemesek) ismert, súlyos konfliktusainak dacára131 talán még az is kijelenthető, hogy a végvári katonaság hadi bíráskodásának megerősítése - legalábbis kifejezetten katonai jellegű ügyekben és saját közösségükön belüli nézeteltéréseikben - éppen azokon a véghelyeken volt a 13(1 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 312. f. 102., f. 115., f. 135. és uo. Exp. Bd. 311. f. 236. (1655. jún.-júl.) 131 Benczédi 1961.170. és Pálffy 1995.118-124. 43
