A szécsényi seregszék jegyzőkönyve 1656–1661 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 59. (Salgótarján, 2010)
A seregszéki jegyzőkönyvben idézett jogforrások
A seregszéki jegyzőkönyvben idézett jogforrások A seregszéki jegyzőkönyvben szereplő jogforrásokat azok típusa szerint csoportosítottuk. Ezen belül az egy-egy perfelvételen belül szereplő adatok kerültek egy-egy külön sorba. (Ritkán hivatkoztak egyszerre kétféle jogforrásra is. Ebben az esetben a két információt a megfelelő helyre írtunk be, utalásokat elhelyezve.) Minden sorban feltüntettük azt, hogy az adott hivatkozás a felperes keresetéből (FP), a bírósági ítéletből (B), vagy esetleg az alperes védekezéséből származik-e (AP). Ha az ítélet csak egyszerűen a keresetben idézett jogforrásra utal vissza, akkor szintén az FP rövidítést alkalmaztuk, mivel azt tekintettük mérvadónak, hogy ki használta fel először érvelésében. Meg kell jegyezzük, hogy a seregszéki jegyzőkönyvben szereplő jogforrások túlnyomó többsége a felperesek írásos vagy szóbeli keresetéből származik. A végház statútumaiként idézett jogforrásokkal kapcsolatban pedig erősen bizonytalan, hogy valóban írott szabályozásról van-e szó, mivel ugyanazon tartalomhoz gyakran a szóbeli jogszokásra utaló „consuetudo" szót kapcsolják. ülés dátum a jogforrásra való hivatkozás a hivatkozás célja A seregszék szokásjogára való hivatkozások (szó szerint idézve) 3. 1656. ápr. 22. „juxta laudabilem consuetu- az alperes kikiáltása dinem in hac sede bellica us- a végház egy sereg- que ad praesens observari so- bírája által litam" FP 5. 1656. máj. 6 „ennek az böcsületes vígház- az alperes háromszori nak szép szokása szerint" FP kikiáltása a kapu előtt egy vásárbíró által 5. 1656. máj. 6. „juxta usum et consuetudi- az alperes kikiáltása nem vetustissimam sedis istius judiciariae" B 7. 1656. máj. 26. „juxta usum et consuetudi- a két peres fél mege- nem vetustissimam istius se- gyezése után az alpe- dis bellicae Szecseniensis" B res megtéríti a felperes addigi perköltségeit 9. 1656. jún. 17. „convinctionem cum onere so- a perletétel egy fo- lito, floreno videlicet uno" B rintos díja 229