1938. Visszacsatolás vagy megszállás? Szempontok az első bécsi döntés értelmezéséhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 58. (Balassagyarmat, 2010)

Az első bécsi döntés diplomáciai vonatkozásai - Popély Gyula: A komáromi tárgyalások (1938. október 9–13.)

visszaemlékezéseiben, hogy Magyarország magatartása 1938 őszén „illedel- mesebb volt, mint a másik két szomszédunké" ,2

A müncheni négyhatalmi konferencia és annak határozatai természetszerűleg nem maradhattak hatás nélkül a magyar nemzeti érzületre sem. A hangulat mind a felvidéki magyarok körében, mind az anyaországban optimista volt, elvégre ekkor már senki nem vonta kétségbe, hogy rövidesen bekövetkezik a felvidéki magyar többségű területek visszacsatolása a magyar hazához. A „müncheni elvek" - tehát az etnikai elv - alkalmazása pedig egyértelműen azt feltételezte, hogy az 1910. évi utolsó magyar népszámlálás idején rögzített néprajzi helyzet válik irányadóvá az új országhatárok megrajzolásánál. A felvidéki magyarság 1938 októberének első napjaiban már csak idő kérdésének tekintette a hazatérést, egy olyan törvényszerű eseménynek, amely legfeljebb néhány héten belül mindenképpen bekövetkezik.

A külügyminisztériumok által egyeztetett csehszlovák- magyar kétoldalú tárgyalások a felvidéki magyarság sorsának rendezéséről 1938. október 9- én este 19.00 órakor kezdődtek meg Komáromban a régi vármegyeház épületében. A „csehszlovák" - valójában azonban csupa szlovák politikusokból álló - küldöttséget Jozef Tiso, a szlovák autonóm kormány két nappal azelőtt kinevezett miniszterelnöke vezette. A magyar küldöttség élén Kánya Kálmán külügyminiszter állt, további tagjai pedig a következők voltak: gróf Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter, Péchy Tibor és Pataky Tibor államtitkárok, Wettstein János rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, Kuhl Lajos követségi tanácsos, Sebestyén Pál miniszteri tanácsos és An- dorka Rudolf vezérkari ezredes.3

A tárgyalások színhelyéül kiválasztott Komárom a Felvidék egyik legmarkánsabb magyar városa volt. A csehszlovák tárgyalófél - ekkor még birtokon belül lévő „házigazdák" - számára ez a helyszín egyáltalán nem volt előnyös. A felvidéki magyarság magától értetődően óhajtotta a visszatérést Magyarország kebelébe, és így egyáltalán nem véletlen, hogy Komárom lakossága is leírhatatlan lelkesedéssel fogadta a városukba érkező magyar küldöttséget. A magyar államférfiak gépkocsijaira valóságos virágeső hullott. A katolikus és a református templom tornyain már magyar nemzeti színű zászlók lobogtak. A csehszlovák delegáció egyik tagja, Rudolf Viest tábornok néhány év múlva - már londoni emigrációban Beneá oldalán - a következőképpen emlékezett vissza a nevezetes komáromi napokra, valamint a városban uralkodó közhangulatra. „A tárgyalások színhelyéül Komáromot választották" - írta szinte panaszkodva az ekkor már emigráns főtiszt.

2 BeneS, Edvard: Mníchovské dny. Paméty. Praha, Svoboda, 1968. 310.

3 Ádám Magda (szerk.): Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához 1936-1945. II. A müncheni egyezmény létrejötte és Magyarország külpolitikája 1936- 1938. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965. 738.

51