1938. Visszacsatolás vagy megszállás? Szempontok az első bécsi döntés értelmezéséhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 58. (Balassagyarmat, 2010)

Az első bécsi döntés diplomáciai vonatkozásai - Pritz Pál: Magyarország és a nagyhatalmak 1938-ban

Ságra törekvő úttal szemben, de ez sem jelentett Budapest törekvései szempontjából érdemi változást. London, mint ahogy Párizs, majd némi késéssel Moszkva is ösztönözte Budapestet a kisantanttal történő megbékélésre, de ennek a jelentőségét aligha becsüli túl az, aki tisztában van Kánya Kálmán mentalitásával, birodalmi tudattól átitatott lényével, senki fiát sem respektáló egojával.

A külpolitika eredménytelensége okán fél évtizeddel korábban (a döntés-előkészítés szokásosan számos variánst mérlegelő világában, nem a nyilvánosság előtt) nagyon haloványan ugyan felmerült a kisantantnak való be- hódolás gondolata.7 Nemzeti függetlenségi hagyományainkból következően ez teljes képtelenség volt. Az ellenben - rögösségével együtt is - járhatónak bizonyult, hogy Magyarország a Kisantanttal mint egésszel kezdjen tárgyalást. Kánya 1937 januárjában kezdte meg ezt az utat, s az 1938. augusztus 23-án a jugoszláviai (ma szlovéniai) Bledben szenzációs eredményt hozott. A világlapok sokat olvasott helyeire már annak okán is igényt tartott e hír, hogy e megállapodás értelmében a kisantant elismerte Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát, az utóbbi pedig azt vállalta, hogy területi revíziós követeléseit nem teszi háborús cselekmény tárgyává, tehát köznapi nyelven szólva ilyen cél érdekében nem nyúl fegyverhez.

Az igazi szenzáció azonban a megállapodás időpontjából sarjadt. Ezekben a napokban Horthy Miklós államfő - miniszterelnöke, kül- és honvédelmi minisztere társaságában - nemhogy éppen Adolf Hitler vendégeként Németországban tartózkodott, de a találkozó célja éppen a két ország Csehszlovákia elleni fegyveres fellépésének a megtárgyalása volt. És mivel számos európai lap - tudván a lényeget - hetekkel-napokkal előtte már nem csupán ezzel riogatta olvasóikat, de azt is valószínűsítették - olaj a tűzre -, hogy a magyar vezetés nem tud majd kitérni a német ajánlat elől, behódol, ezért a bledi esemény szenzációs tálalása közben teljesen elsikkadt az igazi bravúr. Ez pedig abban volt, hogy miközben a Bledben történtek komoly se7 1933 nyarán - a magyar külpolitika egyik nehéz pillanatában - Apor Gábor, a Külügyminisztérium politikai osztályának vezetője azt írta egyik belső feljegyzésében, hogy amennyiben Budapest nem kap Rómától és Párizstól megfelelő segítséget, akkor „jobb, ha Magyarország behódol (a) Kisantantnak és politikailag nem önállóan, de nyugodtan, gazdaságilag pedig pihenten - nem kell hadseregre áldozni - él, ahogy élni tud, és belsőleg koncentrálva és készen várja az időt, amíg a jelen konstelláció változik és politikailag jobb auspiciumokkal felveheti újra (a) küzdelmet." Pritz Pál: Magyarország külpolitikája Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején 1932-1936. Budapest, Akadémiai, 1982. 130. A harmincas évek derekán egy alkalommal pedig Kánya kérdezte meg helyettesét, Hory Andrást: mi lenne, ha Magyarország belépne a Kisantantba? Hory András: Bukaresttől Varsóig. Sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt írta, magyarázó jegyzetekkel ellátta Pritz Pál. Budapest, Gondolat, 1987. 403.

14