1938. Visszacsatolás vagy megszállás? Szempontok az első bécsi döntés értelmezéséhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 58. (Balassagyarmat, 2010)

Az első bécsi döntés diplomáciai vonatkozásai - Pritz Pál: Magyarország és a nagyhatalmak 1938-ban

lyesnek tartotta, ha enged a szélsőjobboldali törekvéseknek, ám e politikája májusban bukását okozta. Utódja, Imrédy Béla első intézkedései hatékonyan védelmezik a bethleni politikai struktúrát, a nevezetes 3400-as ME rendelet eltiltja a közalkalmazottakat a nyilas pártokba való belépéstől. Egészében azt mondhatjuk, hogy Magyarország és a nagyhatalmak viszonyát ebben az esztendőben (is) a magyar belpolitika szereplői érdemben nem befolyásolják. Azt - magyar részről - szinte kizárólag a hivatalos politika formálja.

A magyar-német viszonyt német oldalról az szabta meg, hogy Berlin Csehszlovákiával szemben érdekközösséget látott, ám Romániával és Jugoszláviával szemben már korántsem. Ismerték a magyar-román viszony mély antagonizmusát, s ezért e vonatkozásban semmit sem javasoltak, ám annál inkább szorgalmazták a magyar-jugoszláv viszony megjavítását. Miközben ezt tették, gondosan ügyeltek arra: a délszláv fővárosban véletlenül se gondolják azt, hogy a magyarok pártjára állva szorgalmazzák a két ország közeledését. Márpedig a szerbekkel szemben évtizedek óta nem csekély averziót tápláló Kánya Kálmán külügyminiszter kizárólag a magyar-jugoszláv határ Hitler által történő garantálása esetén lett volna hajlandó a Belgráddal való megegyezésre. Mivel ettől a németek elzárkóztak, ezért gyakorlatilag Kánya sem volt hajlandó a déli szomszéddal való megállapodásra, mert (feltehetőleg megalapozottan) nem hitt abban, hogy Belgrád - egy magyar-csehszlovák háború esetén - valóban semlegességet tanúsítana.

Gazdasági oldalról 1938-ra a magyar-német viszony a húszas évek vége, harmincas évek első fele időszakához képest nagyon sokat javult, ellenben a magyarországi németek sorsa a két ország kapcsolatát továbbra is alaposan megterhelte. Hiába volt a hivatalos magyar politika minden erőfeszítése, hogy eleget tegyenek e kisebbség kulturális követeléseinek, a kormányzati akaratot a helyi hatalmi szervek - maguk mögött tudva a közvélemény jelentős részének masszív támogatását - nem hagyták érvényesülni. Eközben fenn is egyre több kétely gyülemlett össze e politika folytatásának célszerűsége tekintetében, mert napnál világosabb volt, hogy az egyébként jogos követeléseket a Birodalomból a kisebbségen belül már évek óta jelentkező disszimilációs törekvések izmosítására, s egyben a náci eszmék terjesztésére is fel akarják használni.3

A német politika fő vonalával sem lehettek Budapesten megelégedve, hiszen (az imént említetten túl) nagyon sok jel figyelmeztetett arra, hogy Berlin a magyar revíziós törekvéseket messze nem olyan hőfokon támogatja, ahogy azt Budapesten az első világháborús szövetség és közös sors alapján „indokoltnak" vélték.

3 Tilkovszky Lóránt: Teufelskries. Die Minderheitenfrage in den deutsch-ungarischen Beziehungen 1933-1938. Budapest, Akadémiai, 1989; Spannenberger, Norbert: A magyarországi Volksbund 1938-1944. Budapest, Lucidus, 2005.

12