1948. „Vonatok Északnak és Délnek” A második világháborút követő szlovák–magyar lakosságcsere története és következményei - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 57. (Salgótarján, 2010)

Bevezető

A fenti megfontolások azok, melyek a leginkább motiváltak bennünket arra, hogy a határ két oldalán élő kutatókat, szlovákokat és magyarokat, egy-egy konferencia alkalmából egymás mellé ültessük, és közös gondolkodásra késztessük. A kötet ezt a szándékot tükrözi vissza, immár tárgyiasult formában.

A Nógrád Megyei Levéltár évek óta kiemelt figyelmet fordít a helyi és regionális szintű szlovák-magyar tudományos kapcsolatok bővítésére, ezen belül a 20. századi történések felszínen tartására, tudományos igényű kitárgyalására. Az elmúlt évtizedben számos rendezvényen tárgyaltuk meg a szlovák-magyar történeti érintkezés kérdéseit, melyek közül kiemelkedik a 2001-es, Balassagyarmaton megrendezett „Trianon-konferencia". Ezen szlovák és magyar kutatók vették számba az első világháborút követő határváltozások következményeit. 2007-ben, Salgótarjánban került sor - mindkét ország történészeinek részvételével - a második világháborút követő népességcserék bemutatására. 2008-ban pedig a Nógrád Megyei Levéltár és a Nyitrai Állami Levéltár Lévai Fióklevéltára rendezett közösen kétnyelvű kiállítást Csehszlovákia 1968-as megszállásáról, illetőleg külön konferencián szóltunk az 1938-as határváltozások kérdéséről.

Jelen kötetünk a 2007-ben, Salgótarjánban megrendezett konferenciánkon elhangzott előadások anyagát teszi közzé. Az anyag másutt még nem közölt tanulmányokat tartalmaz, melyek - meglátásunk szerint - fontos összefoglalását adják annak a tragikus történetnek, mely a felvidéki magyarság sorsát a máig nyúlóan meghatározta.

A kötet első fejezete azokat a tanulmányokat sorolja egymás mellé, amelyek a lakosságcsere előzményeit és következményeit tárgyalják szélesebb, általánosabb kitekintéssel. A nyitótanulmány kérdésfeltevése alapvető: 1938 tekinthető-e 1948 előzményének? Vagyis elfogadható-e az a szlovák publicisztikában és olykor a szakirodalomban is felbukkanó állítás, mely szerint a csehszlovák kormányzat háború utáni intézkedéseit revánsként kell felfogni 1938-ért, amikor a magyarok „elárulták Csehszlovákiát". A szerző, Simon Attila három fő vádpontot vizsgál, végkövetkeztetése szerint ezek közül kettő nem áll meg. Megállapítja ugyanakkor, hogy a szlovák lakosság ellen az első bécsi döntés után „a visszacsatolt területeken elkövetett sérelmek viszont jogosan róhatok fel a magyar kormányzatnak. A telepesek, tanítók és más öntudatos szlovákok elleni intézkedések, amelyek a fizikai bántalmazástól a lelki megalázásig terjedtek, nem menthetők. De a szlovákiai magyarok sem tehetők érte felelőssé, hiszen ők ezeknek inkább csak szemlélői, bár az ismert történelmi összefüggések miatt inkább kárörvendő, mint sajnálkozó szemlélői voltak."

8