1948. „Vonatok Északnak és Délnek” A második világháborút követő szlovák–magyar lakosságcsere története és következményei - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 57. (Salgótarján, 2010)
Előzmények és következmények - Simon Attila: Előzménye volt-e az 1938-as év a csehszlovákiai magyarok 1945 és 1948 közötti jogfosztottságának?
A bécsi döntés kihirdetése és a magyar honvédség bevonulása közötti napok még számos feszültséget hordoztak magukban. A csehszlovák rendfenntartó erők ottlétük utolsó percéig igyekeztek megőrizni tekintélyüket: leszedették a házakra kitűzött magyar zászlókat, s a legtöbb helyen a bevonuló honvédek tiszteletére emelt díszkapukat is csak titokban lehetett elkészíteni.49 Számos településen konfliktusok forrása volt a hivatalok és üzemek evakuá- ciója, miközben néhány helyen valóságos kettőshatalom alakult ki, hiszen még jelen voltak a csehszlovák hatóságok, de a közrend fenntartásában már a Magyar Nemzeti Tanács helyi szervei és az általuk létrehozott polgárőrségek is részt vállaltak. Utóbbiak szerepe azért is hangsúlyozandó, mert számos helyen ők gátolták meg, hogy a kivonuló hatóságok magukkal vigyék a hivatalok berendezését, vagy épp az élelmiszerraktárak készletét, míg máshol szintúgy nekik köszönhető, hogy a helyi magyar lakosság nem rabolta szét a menekülő cseh telepesek visszahagyott ingatlanjait. A cseh és szlovák lakosság - érthető módon - negatívan élte meg ezeket az eseményeket s a magyar állam nemzetiségi politikáját. Nem csoda, hogy a bécsi döntés kihirdetését követően valóságos népvándorlás indult meg észak felé, amely a visszacsatolás után is folytatódott. Problémát jelent, hogy a mai napig nincsenek birtokunkban pontos adatok a visszacsatolt területeket elhagyó csehek és szlovákok számáról. A szlovák szakirodalom akár százezer menekültről is ír, miközben összemossa a honvédcsapatok bevonulása előtt önként távozók, illetve az új hatalom által erőszakkal (ez lehetett fizikai vagy lelki hatás) elűzött csehek és szlovákok számát. A magunk részéről ezeket a becsléseket enyhén szólva eltúlzottnak érezzük, hiszen a magas számok forrásokkal nem támaszthatók alá, s nem veszik figyelembe a térség demográfiai fejlődését. Mivel az előző időszak demográfiai mutatói alapján az arbitrázsterületen az első bécsi döntés előtt mintegy 910-920 ezren élhettek, az 1938-as népösszeírás pedig 865 ezer lakost talált itt, a térséget november 2-a után elhagyók száma 50 ezer körülire tehető. Máig megválaszolatlan kérdés az is, hogy közülük hányán költöztek el a magyar honvédség bevonulása előtt. Az 1918 után itt letelepedett állami alkalmazottak nagy része (több ezer család) már ekkor elhagyta a területet, de útnak indult a telepesek egy része is (mintegy négyszáz család).50 Ok az október közepén elkészített evakuálási tervek szerint távoztak addigi lakóhelyükről. Az 1938. november 10-e után költözők száma jóval kisebb lehetett, mint azoké, akik a magyar csapatok bevonulása előtt elmentek. Közülük a legnagyobb csoportot azok a telepesek alkották, akiknek a sorsáról viszonylag bő 49 Arról, hogy az egyes településeken mindez hogyan zajlott le, értékes információk találhatók HANGEL idézett művében. 50 Vö. SIMON Attila: Telepesek és telepesfalvak Dél-Szlovákiában a két világháború között. Somorja, 2008,197. p. 30
