1948. „Vonatok Északnak és Délnek” A második világháborút követő szlovák–magyar lakosságcsere története és következményei - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 57. (Salgótarján, 2010)
Előzmények és következmények - Vadkerty Katalin: A belső telepítések Csehszlovákiában a második világháborút követő években
Az ikresítés megvalósítása a vártnál több nehézségbe ütközött, mert a Szlovák Telepítési Hivatal ebben az akcióban is számolt a lakosságcserében kitelepítésre jelölt magyar gazdák vagyonával. A csere megkezdése időben egyre tolódott, s így nem egy esetben megtörtént, hogy a lehozott kolonistá- kat nem volt hová elszállásolni, mert a magyar gazdát még nem telepítették ki. Megtörtént az is, hogy a község szlovák lakói ellenezték a parcellázási tervet, mert maguknak követelték a határban lévő földeket. A járási szervek rosszul mérték fel a kolonizálásra kijelölt községekben az elszállásolási lehetőségeket. A hiányt a Szlovák Telepítési Hivatal újabb magyar vagyonok elkobzásából akarta pótolni, és a 104/1945-ös rendelettel érintett földek mellett igényt tartott a 108/1945-ös rendelet alapján elkobzott vagyonra is.20 Az ikresítés betartását a földművelésügyi tárca is fékezte, mert attól tartott, hogy az új tulajdonosok megjelenését követően csökkenni fog a mező- gazdasági termelés. A Somorjai járás vezetése nyíltan kimondta, hogy „a belső telepítés gazdasági szempontból nem sikerült". A beilleszkedési nehézségek csökkentése érdekében a csehszlovák kormány mindenben támogatta a kolonistákat. Az állami pénzsegély mellé kamatmentes hitelt, új házakat, ingyen, illetve szinte ingyen gazdasági gépeket, szerszámokat és háziállatokat kaptak. A törvények és rendeletek megszegésével az 1946-1947 telén Csehországba kényszerközmunkára deportált magyarok házait és gazdaságait is átadták nekik ott, ahol kevés volt a lakás.21 A belső telepítés eredményeit a földművelésügyi megbízott 1946. december 1-jei hatállyal összegezte. Jelentésében kiemelte, hogy 196 magyar községben 4 113 gazdasági egységet telepítettek be, melyekhez 47 520 hektár földet adtak tulajdonba. A földművelésügyi miniszter személyi levéltárában található az az 1948 tavaszán készült kimutatás, amely szerint a magyarlakta járásokba 4 881 családot utaltak ki. Földtulajdonuk 70 254 hektár volt.22 A szlovák és a magyar etnikai területre betelepített kolonisták átlagos földtulajdonát összehasonlítva azt látjuk, hogy a magyar járásokban családonként 14,4 hektárt, szlovák környezetben 13,4 hektárt vettek tulajdonba. A csehszlovák kormány a belső telepítésekkel a magyar etnikai területen megvetette a kétnyelvűség alapjait. Az eredményeket a szlovák központi hivatalok már 1946 tavaszán regisztrálták, s vizsgálódásaik szerint a magyar lakosság húsz százalék feletti számaránya csak az alábbi járásokban maradt meg:23 Somorjai 76,5; Dunaszerdahelyi 87,8; Komáromi 82,6; Galántai 61,6; Vágsellyei 55,6; Ógyallai 70,2; Párkányi 81,5; Lévai 27,7; Zselízi 79,8; Ipolysági 71,8; Feledi 77,3; Tornaijai 82,8; Szepsi 56,6; Királyhelmeci 78,8; Nagykaposi 55,7%. 20 SNA, SZTH-III. osztály, 6606/1947:3286-47. SOkA Vágsellye, TTH Léva: 270/47-eln. 21 SOkA Vágsellye, JNB-Somorja, 2: 9/2-46-eln. ONV Somorja, l:383/1945-eln. 22 SÚA Praha, CSKP KB, J. Duris személyi iratai, 15: Belső kolonizáció. 23 SNA, SZNT-EH, 1949. január 28-ai ülés jegyzőkönyve. 104
