Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)

Dokumentumok

95 lett a hozzám intézett felhívás, eszközölvén az Ipoly mentének lejtméretését, s szólítanám fel Hont megye alispánját is hasonló intézkedés tételére, hogy ez alapokon a két megye együttesen működendő küldöttsége a víz szabad lefolyását gátló minden egyes akadályok megvizsgálásával ezen akadályok mikénti elhárítása felett szakvéleményt mondjon, hogy ekképp módja le­gyen úgy egyik mint másik megyének a kitüntetendő akadályok elhárítása felett 840: 10 törvényczikk értelmében határozni. Az értekezlet határozata folytán Elsztner Ferencz főmérnök urat utasítottam, hogy e megye területén a lejtmérést eszközölje, s az eredményt szeptember végéig terjessze be, meg­kerestem egyszersmind Hont megye alispánját hasonló intézkedés tételére, valamint a közös küldöttséghez a tagok megjelenésére. Hont megyétől ez ideig válasz nem érkezett, mihelyt főmérnök úr e megye területére vonatko­zó munkálatát beterjesztendő, összefogom ismét a megye érdekelt birtoko­sait hívni, hogy határozzanak a felett, kívánják-e az ügyet Hont megye nél­kül is az egész megye területére vonatkozó egy közös actioval intézni? s a kiküldendő bizottmány közbejöttével megérleltetni úgy, hogy abban a me­gye közgyűlése törvény értelmében határozatot hozhasson, s ez esetben a körülményekhez képest a tárgy kellő felszerelése iránt intézkedni fogok, el­len esetben az egyes malmok ellen emelt panaszok, melyek a kilátásba he­lyezett általános Ipoly szabályozáshoz kötött reményekben ideiglenesen szünetelnek külön-külön saját sorsuknak visszaadatva, szükségképpen tár­gyalandók, és külön elintézendők lesznek. Az alispáni igtatókönyvnek folyó évi ez idő szerint a nyolczezer számot megközelítő tételei között bizonyára vannak még számos köz és magány ér­dekű tárgyak minő például a jövő évi ujonczozás előmunkálatai, de nem ve­zetne czélra azok felsorolásával a tekintetes közgyűlés becses idejét igénybe venni, s türelmét fárasztani, mivel azonban mind az nyilvánosságra való a közönség és önmagam megnyugtatása érdekében kérni fogom a tisztelt kö­zönséget, hogy a megyeszervezés alapján az elnöki igtató s kiadó könyvek megvizsgálására a közgyűlés bizalmát bíró 3 tagot megválasztani méltóz- tassanak, s ez úton a közönség a közigazgatás menetéről közelebbi tudo­mást én pedig netaláni tévedéseim tekintetében útba igazítást nyerhessek. Végre meg kell emlékeznem arról is, hogy a megye tisztikara több tagok­ban megfogyatkozott, az árvaszék elnöki helyét Révay Gusztáv tiszttársam­nak mindnyájunk által fájlalt időközi halála üresen hagyta; Skorovszky Ká­roly szécsényi járás rendszerinti orvosa és Okolicsányi Mihály füleki járásbeli segédszolgabíró hivatalaikról lemondottak, a támadt hézagok folytán ideig­lenesen lehetőség szerint intézkedtem, hogy a teendők felakadást ne szenved­jenek, az üresedésbe jött helyeknek törvényes választás útján való betöltése a

Next

/
Thumbnails
Contents