Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)

Dokumentumok

43 Czélja: nem csak törvényhozási, hanem kormányzati tekintetben is valósí­tani, azon önálló, s a nép képviseleti rendszerre fektetett állami állást, mely az 1848-ik évi törvények által alkotmányilag is szentesítetek. Ebből folyólag Feladata: 1. Alkotmányos úton, s törvényes eszközökkel arra törekedni, hogy az 1867-iki törvények, a mennyiben azok által Magyar ország állami önállása s függetlensége megcsonkult, megváltoztattassanak, nevezetessen pedig a kö­zös delegatiók intézménye s a közös ministerium megszüntetessék, és a nemzeti haderő életbe léptetessék. 2. Addig, míg ezen törekvés érvényre emelkedik, elfoglalva a törvények által megengedett tért, mindent elkövetni, hogy még meglévő törvényeink hazánk függetlenségének s az alkotmányos szabadságnak rovására válto­zást ne szenvedjenek; hogy azon tárgyakban, melyek a közösen érdeklő vi­szonyok eránt alkotott törvényben, a további nemzetközi szerződések alap­jául jelöltettek ki, hazánk érdekeinek megfelelő megállapodások jöjjenek lét­re, az azokkal ellenkezők pedig meggátoltassanak. 3. Azon ügyeket illetőleg, melyek az újabb törvények által is, a Magyar törvényhozás kizárólagos intézkedéseinek hagyattak fel, az ország függet­lenségének s szabadságának mindenekben szem előtt tartásával, érvényre juttatni a democratia elveit, mely az egyenlőséget a szabadságban keresi, s mely az egyén szabadságára építi az állam szabadságát. Ezek folytán fela­data a pártnak arra törekedni, hogy: a) Az ország területi épsége helyre állítassék s fenn tartassák, Erdély egyesülése az 1848. évi törvények alapján, s a méltányos nemzetiségi igé­nyek kellő figyelembe tartásával végrehajtassák. Hogy: b) A Megyék törvényhatósági jogköre, az 1848. évi XVI törvényczikk ér­telmében, a parlamenti felelős kormánnyal összeegyeztetve, akként rendez- tessék, hogy a Megyék a törvény őreiül továbbá is megmaradjanak; általuk az önkormányzat valósággá legyen, s ezentúl is a közszellem fejlesztői s gyúpontjai lehessenek. Hogy: c) Sajtó törvényünk a sajtószabadság kívánalmihoz képest módosítassék. Hogy: d) Az egyesületi szabadság a fentebb kitűzött elvek szellemében biztosí- tassék. Hogy: e) E hon minden nemzetiségei a jogegyenlőség alapján, úgy nyugtatassa- nak meg, hogy az állam egységének és területi épségének elutasíthatlan kö­vetelményei képezzék a határt, melyen túl a törvényes intézkedések nem terjedhetnek. Hogy: f) A hazában lévő minden hitfelekezetnek egymáshozi viszonyai a teljes jogegyenlőség s viszonyosság alapján rendeztessenek; az államhozi viszo­

Next

/
Thumbnails
Contents