Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)

Dokumentumok

382

majd; hiszen itt is hangzottak el suttogó, édes, lágy szavak, amelyekhez az epedő szem, remegő kéz statisztált, de mégis ... Mintha hiányzott volna valami! Mintha azok a régi-régi jelmezes mulatságok, amelyeken apáink ropták a csárdást anyáinkkal, napsugárral, poézissal, sok sok derűvel lettek volna bevonva! Talán ez hiányzott. A napsugár, a poézis.

A krónikás nem tudja elfojtani ezt a feltörni kívánó érzést és szomorúan fájó szívvel konstatálja, hogy a mi anyáink nem így mulattak az ő jelmezes báljukon és ... és az volt a szép, ahogy ők mulattak ... Hiszen táncolt itt mindenki; nevettek, kacagtak, rengett a terem a jókedvtől: de ... de a páva tolláival ékeskedő pulyka még sem páva ... Könnyű megérteni.

Igen sokan voltak és nem igen hisszük, hogy a közel múltban lezajlott volna ilyen sikerült mulatság. Ékes bizonyítéka ennek az, hogy az első négyest nem lehetett megrendezni, mert a sok tánczoló egymást akadályozta. (Pedig az ilyenkor kisegítő „öregek" nem is táncoltak.)

Meg kell mondanunk azt is, hogy kevés jelmezt láttunk. Férfi álarcos úgyszólván nem is volt és bizony a nők is biztosabbnak vélték a hódítást, ha mellőzik az álarcot és jelmezt. Hát ez nem volt helyes. Éppen az álarcos bál az, amelyen a bohó tréfáknak, pajkos hancúrozásnak, szellemes és csípős megjegyzésnek bő tere nyílik és ezt az alkalmat - álarc és jelmez felöltésével - nem igyekeztek kihasználni.

A jelmezesek felvonulása igen kedves és sikerült volt. A jelmezek megválasztásában sok ötlet nyilvánult meg. Az ötletesebbek közül néhányat fölsorolunk a viselőjét is megemlítve.

Mintha nemzetközi kongresszusra gyűltek volna, képviselve volt a bálon: magyar, spanyol, japáni, tiroli, horvát és cigány nemzeti viselet. Kedves volt mind - a magyar parasztleány (Strasser Irma) kaczkiás fehérkötőjével, piros pruszlikjával méltón képviselte nemzetünket; rokonszenves megjelenésű volt a spanyol táncosnő. (Fejér Margit), aki ruhájával együtt a spanyol temperamentumot is felvette; kis japán nő (Deutsch Berta) tipegett a teremben fel s alá, kezében filigrán ernyő, hajában haj tűk gyanánt apró kicsiny legyezők; (aki jól viselte magát, kapott belőle): végtelenül kedves volt egy kis tiroli leányka. (Donner Mariska), aki pajkos jó kedvvel kiáltozta nemzetének táncos jelszavát: „Juhé!" és akinek elragadó tánca, örökké mosolygós arca, - de jól tette, hogy nem rejtette álarcz mögé! - ragyogó szemei nagymértékben fokozták az általános jó kedvet; igazán bájos jelenség volt mint horvát menyecske Szenes Kató, „a legifjabb bakfis", akinek gömbölyű baba-arcán, (álarc nélkül volt) fekete, diaboló frizurás (stílszerűen illik a „menyecské"- hez) haján szívesen felejtették rajta ifjaink a szemüket; nagy jártasságot árult el a szerelmi ügyekben kártyavetésével a cigányasszony (Breuer Böske), aki-