Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)
Dokumentumok
31 Miért csak is ily reményben fogadtam el általam soha sem keresett eme méltóságot, mert ismerve nemes Nógrádmegye szellemét bíztam benne, hogy ennyi szenvedés után a' tekintetes megye közönsége és az azt képviselő választmánya higgadtság szülte bölcs tanácsával és jogos intézkedésével fogja támogatni törvényszerinti működésemet, és el nem hagyandja soha alkotmányos Főispánját, míg ez a' törvény ösvényén halad, miért is az általam nem nélkülözhető szíves elnézésüket, annyira szükségelt nagyra becsült őszinte bizalmukat és pártfogásukat kikérem, kijelentve egyszersmind, hogy bennem fogják lelni alkotmányunk, az ennek védbástyáit képező megyei intézményünk hű őrjét, - ki úgy mint a törvényt megtartani fogom, - határozottságomnál fogva minden párton és pártoskodáson felülemelkedve mindenkitől a törvény legszigorúabb megtartását követelendem, - ekképp méltóságomat megillető eréllyel a' rendet és csendet fel fogom tartani, - nem különben őrszemmel kísérem majd az újból megválasztandó tisztikar hazafias működését, kiktől törvény ismeretet, ebből folyó igazsághoz hűséget, hivatalos szorgalmat és engedelmességet, erélyt és a' közönség iránti előzékeny készséget, alkotmányhoz hű ragaszkodást igényiek, hogy ne lehessen bárkinek oka igazságos panaszt emelhetni. Ezzel fejezem szavaimat, hogy induljunk, és kezdjük meg Isten áldását kikérve hasznos működésünket. Erre a' megyei bizottmány részéről Révay Gusztáv alkotmányos főjegyző, tisztelettel üdvözölvén Főispán Úr Ő Méltóságát fölemlité, miként e' megye közönsége mélyen lévén áthatva azon hazafiúi örömtől, melyet a felett érez, hogy a' nemzetnek majdnem 18 évig szenvedett sanyarú korszaka után végre Ő Méltóságában tisztelheti a törvényes szabadság fölvirradásá- nak hirdetőjét; öröm telve fogadhatja szilárd 's pártokon fölül álló vezéréül megyei önkormányzatának terén; mélyen meg lévén győződve arról, hogy alkotmányos elveihez híven, a' törvényesség ösvényén, - melyet e' megye minden időben 's legsúlyosabb viszontagságok között is követni hazafiúi kötelességének tartott, - bizalmas egyetértésben haladandván, Főispán úr Ő Méltóságával nem csak a' parlamenti kormánynak, a' megyei önkormány- zattali öszveegyeztethető elveit életbe léptetni, a' megyei lakosságnak lelki- ismeretes igazságszolgáltatás s erélyes közigazgatás utáni vágyódását kielégíteni, 's ezáltal a' megye közmegelégedését, a' haza felvirulását, a trón szilárdságát előmozdítani szerencsésen sikerülni fog. IV. IV. 255. 1867. április 24.