Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)

Dokumentumok

29 retet lelkesítette mindenkor fiait a közügyért, mit Nógrádban örökítve látok megyeházunk homlokzatán találtató azon felirattal „Nógrád a közügyért". Megélve tehát a' szenvedések 18 éves szomorú korszakát, melyben az ál­talunk helyesen felismert elleneink ingadozva határozataikban, folytonos rendszer változtatásával iparkodtak alkotmányunk és nemzetiségünk még épen álló részeit is újból megtámadni, hol megrontani, ha lehet megsemmí- teni: - de mindezen fondor törekvés megtört az alkotmányt elejteni nem tu­dó, hazáját mindenek felett szerető, törvényt tisztelő, jogfolytonosságot vé­dő Hunnia bajnokai elszántságán, férjfias elhatározottságán, - kik bár­mennyire különböznek vallás, nemzetiség, néhol érdek tekintetében is, - e' téren mindenkor egyek voltak; és ez volt azon erő, mely alkotmányunkat, nemzeti létünket, dicső egész múltunkat megmentette, hogy alapítsa meg jövőnket; - ez volt azon tényező, mely legyőzve elleneinket, meggyőzette Szent István korona jogutódját is Ő császári kir. Apostoli Felségét Kegyes Urunkat, hogy királyi kegyelmével felénk fordulva, nagylelkű atyai indulat sugallta érzeteit velünk éreztetve, adja meg és szentesítse mindazt, mi által megmentetik hazánk és alkotmányunk, - rendítlenül szilárdítatik meg és tartatik fel utolsó magyar csepp vérünkig a törvényben rendelkező, alkot­mányunkat esküvel biztosító koronás magyar Király trónja is. Meghaladva tehát a küzdelmek e' korszakát, úgy hiszem, hogy a' mennyire maradandó szomorú emlék ez minékünk, éppen annyira dicsőí­tett lészen az átmenet ez éveinek története az ennek következtében boldo­gabb jövőt élő utókornak; - de szolgáljon némi vigaszul nékünk is azon megnyugvás, hogy éppen mi vagyunk hivatva, okulva a tapasztaltakon, te­remteni és alakítani egy oly állapotot, mely megfelelve a kor igényeinek le­gyen elég erős a' netalán még bekövetkezhető küzdelmek legyőzésére - mit akkor hiszek elérve, ha nem csak az összbirodalom és külhatalmasságok irá- nyábani viszonyainkat illően rendezve látandom, - de ha hazánkban is szi­lárd, mindenkit kielégítő belviszonyainkat rendszeresítve és szabályozva szemlélhetem, - és ha okszerűen haladva méltányosság, mérséklet és türe­lemmel odatereljük a' nemzetiségek égő kérdését, hová apáink bölcs intéz­kedése éppen hazánkba juttatta egykor a' vallás kényes ügyét, - és aki azt tartaná, hogy ez utol nem érhető, az nem csak a' magyar ügy győzedelmébe nem bízik, de önmaga felett látszik kétkedni. Amidőn magyar hazám sorsa felett aggódom, a' midőn a' politika maga­sabb köreiben merengek, - íme itt lelem fel magamat az enyéim között, mint az alkotmányosan és törvényesen független felelős magyar Minisztérium ál­tal kiválasztott, Felséges Uram és Királyom kegyelméből kinevezett főispáni méltósággal felruházott azon kiküldött, kinek legkedvesebb kötelessége hir­

Next

/
Thumbnails
Contents