Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)
Dokumentumok
283 Végül a képviselőtestület kimondja, hogy ezen határozata az 1886. évi XXII. törvényczikk 25 §-ában gyökerező jogánál fogva csak is birtokon kívül fellebbezhető meg. V. 72. 225/1901. 92. Vanyarc, 1902. október 3. Veres Pálné1 emléktáblájának leleplezési ünnepélye Vanyarcon Lélekemelő szép és kegyeletes ünnepélynek volt színhelye szeptember 27-én vármegyénk sziráki járásának egyik kies fekvésű községe, Vanyarcz. E nap délutáni óráiban leleplezték az ottani evangélikus templomban Veres Pálné szül. Beniczky Herminnek, a nőképzés úttörésében halhatatlan érdemeket szerzett asszonynak emléktábláját. Ritka szép ünnepély volt ez. Az egész falu ünnepi színt öltött, a kis fehér házacskákon zászlók lobogtak, a Szirák felőli úton diadalkapu volt felállítva, maga a templom, amelyben Veres Pálné sokszor imádkozott, áldást és erőt kért nagy feladataihoz, tele volt virágokkal és a közönség színe-javával, akik részint Budapestről, részint a vármegye minden részéből ide sereglettek, hogy a nagy honleány és mintaasszony emléke iránt a kegyelet és hála adóját leróvják és emlékünnepélyt tartsanak a legnagyobb magyar asszonynak. Az Országos Nőképző Egyesület tagjai közül Rudnay Józsefné szül. Veres Szilár- da úrasszonyon, az egyesület buzgó és fá- radhatlan alelnökén kívül, ott láttuk gróf 40. kép. Veres Pálné Teleky Sándornét, az egyesület elnökét, Emich Gusztávnét, Csiky Kálmán- nét, továbbá Schvarcz Gyulánét, Hellenbroth Jánosnét, Szigethy Gyulánét, Tahy Istvánnét, az egyesület választmányi tagjait; Krug Teréz igazgatónőt, 1 Veres Pálné (1815-1895) első magyar női iskola kezdeményezője. Javaslatára ült össze 1867 májusában a magyar nők egy csoportja, hogy a nők képzésének ügyében egyesületet hozzanak létre. Munkájuk eredményeként jött létre 1868-ban az Országos Nőképző Egyesület.