Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)

Dokumentumok

170 mindezen okoknál fogva a közgyűlés kijelenteni kénytelen, hogy a szóban forgó 8 méter szélességű állami útnak sem újból való építéséhez, sem pedig fenntartási költségeihez túlterhelt városunk legjobb akarata mellett is nem já­rulhat; sőt a fennebb híven vázolt súlyos viszonyainknál fogva és figyelembe véve még azon kedvezőtlen helyi körülményt is, hogy Balassagyarmat min­den vasúti közlekedéstől 45-51 kilométer távolra esik és így, bár a kamat biz­tosítások czimén az államnak, vasúti terhei viseléséhez - a vasúti közlekedés előnyeinek legkisebb élvezése nélkül - folyton hozzájárul; mindezen nyomós okoknál fogva tehát városunk közönsége azon alázatos kéréssel járul a nagy­méltóságú magyar királyi közmunka és közlekedési Miniszter úrhoz, hogy amennyiben a kérdéses út 8 méter szélességű vonalán kívül eső többi tetemes részének a tervezett szerinti helyreállítására és kiépítésére a város magát ezennel kötelezettnek nyilvánítja - ezt csupán azon feltétel alatt, illetőleg azon alázatos kérelem teljesítésétől kénytelen függővé tenni: 1- ször, hogy a régi felbontandó országút alkalmas köveiből a gyalogjár­dák szegélyeire továbbá az állami útra nyíló mellékutczák csatlakozási vo­nalrészének burkolásához és az egyenes házak kapubejárati kövezéséhez szükséglendő kőmennyiség a városnak, megtérítés nélkül engedtessék át. 2- szor, hogy a 8 méter állami ütközeten kívül eső s bennünket terhelő út­részeknek a bemutatott tervezet szerint 5916 forint 38 krajczár helyreállítási költségösszegét a nagyméltóságú magyar királyi Ministerium a városnak olyképp előlegezné, hogy azt az építés tényleges megkezdését követő 5 év alatt egyenlő részletben megtéríteni tartoznak. 3- szor, hogy miután a munkálatok egységes rendszere igényli, miszerint az állami út mellett eső azon útrészek is, melyeket a város tartozik helyre ál­lítani a többi útközét munkálataival egy időben s együttesen hajtassák vég­re, evégből a szakszerű vezetés érdekében s a hivatalos ellenőrzés meg­könnyítése szempontjából is a nagyméltóságú Ministerium elrendelni ke­gyeskedjék, hogy a kérdéses összes munkálatok, tehát úgy az állami, mint a városi részére esők az Nógrád megyei magyar királyi építészeti hivatal által kezeltessenek és eszközöltessenek: Ellenesetben, ha az alázatos kérelmünk nem vétetnék figyelembe, a már többször vázolt s a megyei magyar kir. építészeti hivatal közvetlen tapasztalásá­ból is legjobban ismert nehéz anyagi viszonyuknál fogva nem lennénk képesek arra, hogy alap hiányában a kérdéses munkálatokat elvállaljuk, és eszközöljük. Mely alázatos kérésünknek a nagyméltóságú Miniszter úrhoz pártolólag leendő felterjesztését kérve, jelen határozatunkat a Tekintetes Nógrád me­gyei magyar királyi építészeti hivatalnak, nem különben szintén hathatós

Next

/
Thumbnails
Contents