Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)

Dokumentumok

132 Végül pedig oly húrokat pendít meg a tudósító úr, melyek nem éppen va­lami kellemes hangot adnak. A tetten kapottd III. osztály tanítója ugyanis annyira elbűvölte rögtönzött vizsgával, hogy legott védelmére kel a község­gel szemben, mely az illető tanítót hivatalától felmentette és ezen eljárást he­venyben a szécsényi esethez hasonlítja, ezzel az önkény és méltatlanság neto­vábbját akarván kifejezni.6 Amúgy mellékesen akarom itt megjegyezni, hogy én és velem - tudom - hitfelekezetünkbeli kartársaink túlnyomó része helye­seljük a szécsényi község eljárást és határozottan rosszaljuk egy tanító ilyetén kihívó és vallástalan magaviseletét/ De e hasonlat máskülönben is borzasztó módon sántít. Nálunk a körülmények is mások, az okok sem azonosak. A szé­csényi tanító 2 évnél tovább van már állomásán és így a törvény értelmében véglegesen alkalmazottnak tekintendő, a miénk csak első próbaévét tölti itt; amannak vizsgája, mint azt a lapokban olvastuk, fényesen sikerült, ez félévi vizsgájával, mely döntő befolyással bírt a tanítók további alkalmaztatására nézve, kudarczot vallott; az ellen csakis vallási dolgokban van kifogás, ez tör­vényellenes tettei által majdnem kérdésessé tette iskolánk létjogát. Az itt elmondottakat bárki kívánatára kész vagyok tényekkel bizonyíta­ni, legalább alkalmam nyílik megmutatni, hogy nemcsak joga, sőt kötelessé­ge volt a községnek azt a tanítót szélnek ereszteni.8 Rosenfeld Miksa, oki. tanító Losonczi Híradó 1879. 28. szám d E kifejezésből is meglátszik a rosszakarat, mely önt, uram, e czikk megírásánál vezeté. e Azt hisszük, hogy a tanfelügyelő és a referensünk nem tudták, hogy ama tanító fel- függesztetett. f így eljárni, mint a szécsényi hitközség járt el, senkinek, tehát önöknek sincs joguk és mi valóban csodáljuk, hogy dr. Diamant Mór, ki nemcsak eléggé tollerans, ha­nem műveltség s tudományosságánál fogva felül áll kicsi, magánérdekből szárma­zott fondorkodásain megengedte, hogy ez ügy - mely, úgy látszik, szintén „sonka­ügy" odáig fejlődjék. Művelt, a korral haladó és hazáját szerető izraelita soha sem lesz annyira türelmetlen, miszerint azért, hogy hittársa a más vallásuakkal társul vagy eszik, bosszút álljon rajta. Mi Magyarországban nem jeruzsalemi eszmékkel telt talmudiatákat akarunk bírni, hanem magyar zsidókat, kiket éppúgy tisztelni tudunk s fogunk, mintha Árpád apánkkal jöttek volna be e földre, s Majd meglátjuk, hogy az illetékes fórum mit határoz ez ügyben, mely, úgy látszik, elég fontos arra, miszerint komolyan tárgyaltassék. Az iskolaszékek, különösen az iz­raelitáké úgy bánnak a tanítókkal, mintha azok rabok lennének. Egyszer valahára jó lesz megmutatni nekik, hogy tulajdonképpen mi a hatáskörük: a tanítók zaklatása-e, vagy a tanügyre való felügyelet? Különben még rájövünk önök iskolájára. Szerkesztő

Next

/
Thumbnails
Contents