Salgótarjáni események 1918-1919 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 53. (Salgótarján, 2007)

Megszállás alatt – Visszaáll a régi rend (1919. augusztus 1.–november) - Dokumentumok

egyedül és kizárólag a munkásság érdekében fog az elöljáróság működni és ab­ban az esetben, ha ezt nem tehetné az elöljáróság, az állását el fogja hagyni. Hack Gyula, mint az acélgyári ellenőrző munkástanács elnöke, felkéri a jelenlévő jár. főszolgabíró^) és a község bíráját arra, hogy a hivatalokban működő tisztvi­selőket, úgyszintén a község polgárságát is óva intsék attól, hogy a munkásság ve­zetőségét, a tanács tagjait holmi alaptalan vádaskodásokkal a megszálló csapatok pa­rancsnoksága előtt ne illessék, mert ebből csak bonyodalmak származhatnának, ami pedig nézete szerint a községre, de senkire nézve sem kívánatos. Meg van ugyanis felszólaló győződve arról, hogy a munkásság vezetősége te­endőinek ellátása körül a legnagyobb fokú szorgalmat, pontosságot fejtett ki, s minden cselekedetével a község anyagi érdekeinek előmozdítását célozta s ép­pen ezért igen sokszor a legmesszebb menő méltányosságra támaszkodva, min­den igyekezetével a község anyagi fejlődését és a községi lakosság jólétét mozdí­totta elő. Priska Dezső elnök hasonlóan oda nyilatkozott, hogy úgy a tanács, mint az in­téző bizottság és annak tagjai csak a közérdekében teljesítették kötelezettségüket, szorgalommal és mindent a legnagyobb mértékben mérlegelve igyekeztek azon lenni, hogy a község anyagi javait gyarapítsák és a községet a fölösleges költség­től mentesítsék. Nyugodt lelkiismerettel adják át tehát a község vezetését és a velük szemben támasztandó minden esetleges vádaskodással szemben helyüket megállva, cse­lekedeteikért bárkivel szemben is kézséggel felelni fognak. Fehér Vilmos tanácstag felhívja jár. főszolgabíró figyelmét a Salgótarjánban nagyszámban levő menekültek helyzetének a javítására és sürgős intézkedést kér az iránt, hogy ezen nagyszámban levő menekültek lakóhelyükre való visszauta­zása mielőbb megtörténhessék. Jár. főszolgabíró ezen előterjesztést tudomásul véve, intézkedését kilátásba helyezte, azzal, hogy a menekülteknek lakóhelyükre való útba indítása iránt szükséges eljárást megteendi. A község pénztárának és egyéb vagyonának leltározásához a munkástanács részéről Fehér Vilmos választatott meg. Hack Gyula, az előbb felolvasott hirdetménynek a fegyverek beszolgáltatá­sára vonatkozó rendelkezését illetőleg intézkedést kér az iránt, hogy a nagyfokú húsínségre való tekintettel, a vadászattal foglalkozó megbízható egyének részére a fegyverek kiadását a jár. főszolgabíró úr elősegíteni szíveskedjék. Jár. főszolgabíró kijelentette, hogy habár ő is szükségesnek látja, hogy megbíz­ható egyének vadászfegyvereiket visszakaphassák, sőt ez irányban a megszálló csapatok parancsnokságával érintkezésbe is fog lépni, mégis feltétlenül kívána­tosnak tartja, és ragaszkodnia is kell ahhoz, hogy fegyvereit mindenki a községi elöljáróságnál feltétlenül beszolgáltassa annál is inkább, nehogy bárki is - eset­leges engedetlenség esetén - emiatt a megszálló csapatok vezetősége által szi­gorú elbánás alá kerüljön. Hack Gyula bejelenti, hogy az acélgyár másfél millió pénzszükségletének i;to

Next

/
Thumbnails
Contents