Salgótarjáni események 1918-1919 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 53. (Salgótarján, 2007)

Béke kellene már – Salgótarján a világháború végén (1917–1918. október 30.) - Dokumentumok

lyi vezető leváltása stb.). Lényege, hogy nem munkamegtagadás vagy sztrájk, tehát nem bérkövetelés, ezért erőszakkal fellépni ellene nem lehetett. Természetesen ennek csak olyan üzemekben volt hatása, melyekben a termelés csökkenése a kötelezettségek teljesítését érzékenyen érintette. Ilyen volt a bánya is. A tulajdonosok ez ellen a teljesítménybérezés egy fajtájával, az akkordbérezés bevezetésével igyekeztek védekezni. A salgótarjáni szénmedencében 1913-ban 1 675 087 tonna szenet termeltek, amely az országos mennyiség közel 10-12 %-át jelentette. 1918-ban Salgótarján környékén már csak 1 468 504 tonnát hoztak felszínre, azonban ez Magyarország széntermelésének mintegy 37-38 %-avolt. 2. Liptay B. Jenő az acélgyári eseményekről Gyárunkban 1917. május l-ig csak egy pár szervezett szociáldemokrata volt, a budapesti agitáció - bármily közel is volt Salgótarján Budapesthez - nem tudott nagyobb tért hódítani. Ez az állapot mindaddig állott fenn, amíg Tribuszer Károly főhadnagy nem lett a gyár kinevezett katonai parancsnoka. Ő úgyszólván megszervezte a munkásságot és 1917. május 1.-én csaknem az egész gyár munkássága belépett a vas- és fémmunkások szakszervezetébe. A mi ezen időtől kezdve történt, az csak természetes következménye volt annak a folyamatnak, amely a bolsevizmusban a proletárdiktatúrával befejeződött. A gyár munkássága és a vállalat között a viszony mindig megértő volt a háború előtt és csak a budapesti izgatásokra és a katonai vezető állandó befolyása által mérgesedtek el mindjobban az állapotok. Sarkalatos hiba volt az, hogy a katonai parancsnokságok - dacára, hogy a szolgálati szabályzatban meg van tiltva, hogy katona politikai egyesület tagja legyen - mégis megengedték a felmentett katonáknak - akikből a gyárban 800-an voltak - a szociáldemokrata pártba való belépést. Ez már oly gyengeség jele volt a katonai hatóságoknak a munkássággal szemben, hogy annak következményei el nem maradhattak. Az összes intézmények (intézkedések), és rendeletek azután a folyamatos engedékenység jegyében történtek. A gyári vezetőség és munkásság között a viszony mindjobban rosszabbodott; a folytonos munkáspanaszok és elégedetlenséggel szemben a helyett, hogy a katonai vezető, mint közbenjáró lett volna a vállalat és munkások között, a helyett a legkétszinűbb játékot űzte úgy, hogy csaknem állandósultak a munkabér követelések, panaszok és egymás közötti személyi viszálykodások. Ezen állapotok azután a budapesti szakszervezeteket arra vezették, hogy egy próba strike-ot (sztrájkot) rendezzenek, amelyben a munkásság erejét a kormánynak bemutatnák. Ezen strike (sztrájk) valószínűleg az internationális szakszervezeti központ által - mely entente (antant) pénzzel rendelkezett - volt mozgatva és a budapesti központ 1918. június 21.-én kimondta az általános strike-ot (sztrájkot). Munkásaink 21.-én délután 2 órakor kivonultak a gyárból a budapesti központ rendeletére. A tárgyalások az igazgató, katonai parancsnok és munkásság 17