Salgótarjáni események 1918-1919 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 53. (Salgótarján, 2007)

„Lázas izgatottsággal...” – A tanácsköztársaság szervei (1819. március 21.–április 30.) - Dokumentumok

Az ünnep előtti napon tájékozódtam a helyi viszonyokról. Beszélgettem a tanács és a szakszervezetek vezetőivel, akik egyben a helyi egyesült pártszervezet vezetőségi tagjai is voltak. A bányászok közt jó és lelkes volt a hangulat. Nekik sokat adott a diktatúra anyagiakban is - de főképpen azzal, hogy megszüntette az embertelen és megalázó bánásmódot, amelyben eddig részük volt - a bányák dolgozóit ugyanis a kizsákmányolás és katonai elnyomás sokkal jobban sújtotta, mint a munkások egyéb kategóriáit. Nem felejtették el a gyalázatos vérengzéseket, a hosszú statáriumot, amelyben még a Károlyi-„demokrácia" idején is részük volt. Pártunknak itt erős gyökerei voltak, és mind a tanácsban, mind a bányászszakszervezet vezetőségében is sok harcos kommunista akadt. Itt (az Acélgyárban) még nagy befolyása volt a jobboldali szociáldemokratáknak, és támogatta őket az üzem műszaki és adminisztratív alkalmazottainak egy része is. Ezek határozottan ellenezték a gyári dolgozók mozgósítását, és csak a kommunisták által vezetett ifjúsági szervezet és a hozzájuk csatlakozó öntudatos munkások erélyes követelésére foglaltak állást a mozgósításban való részvétel mellett. Elsején hatalmas ünneplő tömeg, több ezer ember gyúlt össze a város főterén. Nem kis erőfeszítésembe került, hogy átfogjam hanggal az egész óriási térséget. Ma már erre sehogy sem tudok visszaemlékezni. De tény, hogy a tömeg nagy figyelemmel hallgatta beszédemet, és nyilván ez a csend tette, hogy hangom valószínűleg eljutott a térség távoli sarkaiba is. Előadásomban részletesen beszámoltam a Tanácsköztársaság eredményeiről, nehézségeiről, és különösen arról beszéltem, hogy mit vár az ország Salgótarján dolgozóitól. Elmondtam, hogy Salgótarján mindenáron való megvédése létkérdése a Tanácsköztársaságnak, mert a salgótarjáni szén nélkül a proletárdiktatúra gazdaságilag tarthatatlanná válna. Ezért felszólítottam Salgótarján egész munkásságát: amennyiben valónak bizonyulna az a már éjszaka elterjedt hír, hogy a csehek támadnak és a mieink - még a régi hadseregből való gyenge alakulatok - ellenállás nélkül vonulnak vissza előlük, egy szálig fogjon fegyvert a város és a Tanácsköztársaság létének megvédésére. Erre a felhívásomra a gyűlés lelkes helyesléssel válaszolt, és ilyen értelmű határozati javaslatot fogadott el... Hevesi Gyula: Egy mérnök a forradalomban. Kossuth, 1965. 256-259. p. Hevesi Gyula (Ungvár 1890 - Budapest 1970) vegyészmérnök, a KMP tagja, az Internacionálé című folyóirat szerkesztője. A tanácsköztársaság idején a szociális termelés népbiztosa. Visszaemlékezéseit az 1960-as évek elején jegyezte le. 106