Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYE NYELVE - A források morfológiai jelenségei - A határozóragok - Az elatívuszi, a delatívuszi és az ablatívuszi ragok forrásbeli alakjainak vizsgálata

lül, akár egyazon szó többször leírt alakjában is különbözhet mind a magánhangzók, mind a mássalhangzók rövidség- és hosszúságjelölése. Persze találunk példát arra is, hogy egy scriptor következetesen megkülönbözteti a rövid és hosszú hangzókat. Ebből következően a viszonyragok rövidhosszú különbsége kevésbé jelenthet számunkra szignifikáns eltérést, mint a zártsági fok szerinti különbség. így a helyesírás következetlenségéből adódóan a rövid változatokat a hosszú középzárt alakokkal akár együtt is tárgyalhatnánk, mivel azonban nem lehetünk minden esetben biztosak az ejtésbeli azonosságban, ezért érdemes mégis megkülönböztetnünk a rövid és a hosszú magánhangzójú formákat. rövid zárt hosszú zárt rövid középzárt hosszú középzárt A ragváltozatok megoszlásának százalékos aránya Az adatokból megállapíthatjuk, hogy az egykori nógrádi iratok lejegyzői a zárt alakváltozatokat használták gyakrabban, mintegy 85 %-os arányban, ezek rövid-hosszú megoszlása közel egyforma mennyiségű (337 rövid - 55 %; 270 hosszú - 45 %). A zárt alakok közül a leggyakrabban a rövid veláris változat {-bul, -rul, -tul) fordul elő a vizsgált forrásokban. Bárczi Géza megállapította, hogy a -bul/-bül, -rul/-rül, -tul/-tül típus a keleti norma területén sem ritka, de a nyugatira jellemző inkább (Bárczi 1976: 239). (Vegyük itt figyelembe azt a fentebbi megállapítást, mely szerint a szótő-toldalék vonatkozásában jelentkező inkongruens ragváltozatok a nyugati területre is jellemzőek voltak.) Két XVII. századi északkeleti nyelvjárást vizsgáló tanulmány adatait megvizsgálva az derül ki, hogy egy végrendelet és két összeírás szövegében 92