Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

AZ ÉRTEKEZÉS CÉLJA, MÓDSZERTANI VÁZA - A történeti szociolingvisztikai módszer

kontrollálási lehetőségük, így feladatuk a „rossz" (romlott állapotú, töredékes iratokban megjelenő) adatokból a legjobb következtetéseket levonni. Romaine az adott szocioszituációban létező nyelv rekonstrukciójára vonatkozóan néhány olyan axiómát fogalmaz meg, melyet vizsgálatomban is szem előtt tartottam. Első alaptétele szerint a történeti adatok a saját jogosultságukban érvényesek. A történeti szociolingvisztika elméletének meg kell találnia a beszélt és az írott nyelv közötti összefüggést a diakróniában. Másik axiómája az egyöntetűség elve: ez a szociolingvisztikai rekonstrukció, az a nyelvi erő, amely alapja a tiszta nyelvi rekonstrukciónak. Nézetét követve vallom, hogy a variabilitás határozza meg a nyelvi rendszer különböző szegmenseit, és a variánsoknak más-más szociális-nyelvi jelentősége van az egyes időszakokban. Romaine - Labov és Herzog elméletét követve - szól idézett munkájában a beágyazás problémájáról, arról, hogy a kutatónak figyelnie kell arra, miként illeszkednek a nyelvi-szociális hálóba a variánsok és a változások, valamint hogyan rekonstruálható az egykori szociális hierarchia, s ennek a társadalmi helyzetnek a nyelvi variabilitáshoz való viszonya. Papp László is figyelmeztet arra, hogy mivel az egykori valóságot csak a ránk maradt emlékek alapján rekonstruálhatjuk, s minthogy ezek az egykori valóságnak nem minden részletét őrizték meg, minden rekonstrukció szükségképpen hiányos, így részben a kutatóknak kell megszólaltatniuk a tényeket (Papp 1959). A XVII. századi beszélt nyelv tényeinek hiányában a nyelvi rendszer bemutatásában jelen értekezés szerzője is sok esetben csupán feltételezésekre szorítkozhat. Papp László metaforája szerint minden ilyenfajta munka csupán egy kő vagy inkább kövecske ahhoz az épülethez, amelyet az előttünk járók kezdtek építeni, és amelyet az utánunk jövők építenek tovább (Papp 1959). A leíró szociolingvisztika elveinek a történeti nyelvészetben való eredményes alkalmazását a hazai nyelvészek közül is többen bizonyították már. Benkő Loránd mellett Hegedűs Attila is úgy véli, hogy a szociológiai kérdésföltevés felhasználható a nyelvtörténetben, sőt e módszert javasolja a nyelvjárások történetének vizsgálatában is (Benkő 1961, Hegedűs 1986). Véleménye szerint a nyelvszociológiai szempontok figyelembevételével újabb feladatok várnak a történeti nyelvészettel foglalkozókra: mindenekelőtt le kell írniuk a vizsgált csoportot (történeti adatok alapján), ugyanígy a csoport tagjai közötti viszonyokat, s mindazt, ami a nyelvhasználatot befolyásolja vagy hat rá. Hegedűs Attila arra is figyelmeztet, hogy a kutatónak figyelnie kell arra, amire a mai szituációs nyelvjárásvizsgálat is figyel: a csoport összetételére, az adatközlés jellegére, az adatközlő befolyásoltságára, társadalmi meghatározottságára és egyéni jellemvonásaira. Persze a történe10