Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYE NYELVE - A források hangtani képe - A magánhangzórendszer jellemzői - A labiális és az illabiális hangviszony - Az ö-zés a korpuszban

régió legnagyobb részét a labiális ö-zés, ezért ezen megállapítások alapján arra a következtetésre juthatnánk, hogy a nógrádi (palóc) nyelvemlékekben sem adódik lehetőség ennek a jelenségnek a vizsgálatára. A XVII. századi palóc területen keletkezett nyelvemlékek hangtani elemzése azonban azt igazolja, hogy a megye több településén működő scriptor írásműveiben megjelenik az ó'-zés, mind tőszóban, mind szuffixumban, mind szuffixum előtti helyzetben. Szabó József az ó'-zés nyelvjárásbeli elterjedéséről írt tanulmányában megjegyzi, hogy „A XV-XVI. században a kolostorokban erősen terjed az ó'zés egy kialakulóban lévő írott nyelvváltozatban: kódexeinknek viszonylag nagy száma mutat különböző fokú ó'-zésre. A XVI. század végén északkeleten kialakuló irodalmi nyelvváltozat azonban csak igen mérsékelt ó'-zést tartott meg. A nyugati irodalmi nyelvváltozatban valamivel nagyobb mértékű volt az ó'-zés." (Szabó J. 1999: 68). Papp László a XVI. század végi, a magyar nyelvterület északi-északkeleti területén működő, a nyelvjárások fölötti nyelvváltozatot használó deákok nyelvében az illabialitást látja erősnek, oly mértékben, hogy a szótő ó'-zésének megterheltsége kisebb, mint a mai normatív nyelvváltozatban, s a szinkrónvariánsok közül többségében az illabiális alakok jelennek meg (Papp 1961). Két, északkeleti területen keletkezett összeírás nyelvjárása is azt bizonyítja (Mizser-Révay 1999; Révay 1999), hogy egyrészt: zömmel a későbbi irodalmi nyelvnek megfelelő alakok jellemzik a keleti terület nyelvhasználatát, másrészt: olykor még a köznyelvi ö helyén is e található. Nyelvtörténészeink szerint a középpalóc területről származó író a XVII. században sem ó'-zik, legalábbis következetesen nem. Ha a szerző ó'-zik, akkor vagy máshonnan származik, vagy más helyen tartózkodott hosszabb ideig (Bárczi-Benkő-Berrár 1967: 73). Az egy századdal később élt palóc anyanyelvjárású Kovács Pál nyelvhasználata ismert példája ez utóbbi jelenségnek: a XVIII. században a Dunántúlon sokáig mint szerzetes élt, innen hozta ó'-zését. Vannak azonban levelek, amelyeknek nyelvében az ó'-zés mellett palócos vonásokat is találunk, ezért valószínűsíthetjük, hogy az erős labiális ó'-zés, mely a legerősebben ó'-ző területek mellett más nyelvjárási részlegekbe is behatolt a XVI. században, átragadt ide is. A Nógrád megye területén keletkezett labiális ó'-ző alakokat tükröző iratokat külön figyelemmel kell tehát vizsgálni, hiszen keletkezési helyük szerint ugyan palóc területi hátterűek, de a nyelvi jelenség nem palóc nyelvjárási eredetű. Török Gábor a XVII. századi Börzsöny-vidéki nyelvemlékekben feltűnően sok ó'-ző alakot talált. Arra figyelmeztet ő is, hogy óvatosan kezeljük ezeket a vonásokat, mert az írók nagy részéről kiderül, hogy máshonnan, többnyire délről származik (Török 1964). 53