Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYE NYELVE - A források hangtani képe - A magánhangzórendszer jellemzői - Az illabiális ! jelöléséről

hogy az író törekszik valamiféle megkülönböztetésre - ezzel mintegy jelölve a zárt e-t és az illabiális á-t -, s különösen az, hogy a hasonló jelölés mindkét jellegzetes palóc hangtani jelenséget érinti. Ez is feltételezés marad, míg a további vizsgálatok, más iratok hasonló jelenségeinek feltárása esetleg megoldja az ezzel kapcsolatos problémákat. Az illabiális á jelöléséről A palóc nyelvjárás egyik legjellegzetesebb magánhangzó-jelenségéről, az illabiális ó-zásról, annak XVII. századi megjelenésének kérdéséről, még ha a feltételezéseken túl nem is juthatok, a magánhangzó-jelenségek tárgyalásának kezdetén szólnom kell. A dialektológusok egyöntetű véleménye szerint ez, illetve a labiális ä fonéma megléte határolta és határolja be ma is a palóc nyelvjárásterületet (1. Benkő 1957; Imre 1971; Kálmán 1951,1966; Kiss J. 2001). Az illabiális á írott szövegekből való kimutatása, illetve azonosítása meglehetősen nehéz, egyes, többnyire bizonyos magánhangzó-jelenségek írásbeli jelölése csak ritka esetben következtethető ki. Ennek a palóc beszédben ma is meglévő fonémának az írott szövegbeli lejegyzése olyan iratokban fordulhat elő, amelyeknek írója nyilvánvalóan palóc anyanyelvjárású, s akiknek nyelvhasználatát nem köti a XVII. században már kialakulóban lévő nyelvi norma. Komáromi Csipkés György grammatikájában találunk megjegyzést erre vonatkozóan: ő helyteleníti a palócos, á-zó formát. Az írott nyelvben ekkor már ennél kevésbé kirívó nyelvjárási jelenségeket is kifogásolnak a művelt nyelvhasználók, nyilvánvalóan az egységesülés felé mutató nyelvi törekvések jeleként. A jelenség vizsgálatát nem csupán a jelöletlenség, hanem a korban még kialakulatlan helyesírás szabálytalanságai is nehezítik. Az iratokban egyetlen olyan jelet találtam, amely alapján feltételezhetjük, de biztosan nem állíthatjuk az á jelölését. A magánhangzó fölött elhelyezett ékezettel, azaz az ával való jelölés kelthet némi gyanút a kutatóban. Az á illabialitásánál fogva - az ajakkerekítéses a hangtól távolodva - az illabiális ejtésű á felé közelít, ezért lehetett indokolt a szövegben az á-val való lejegyzés. Török Gábor is azt állapította meg a Börzsöny-vidéki nyelvemlékeket vizsgálva, hogy az illabiális á-t leggyakrabban a-val jelölik (Török 1964). Van tehát esély arra, hogy az iratokban felfedezzük a jelöltséget, bár a veszély még akkor is ott bujkál: a helyesírás kialakulatlanságából adódó esetleges félreértések helytelen következtetésekhez vezethetik a kutatót. Az ékezetes jelölés másik oka az lehet, hogy a kevésbé tudatos, a normát nem ismerő író a palóctól eltérő ejtésű, labiális a hang, illetve a palócos, illabiális á érezhető képzési különbségét akarván jelölni, arra helyesírási válto51