Shvoy Miklós: Nógrád megye leírása 1874–1875 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 51. (Salgótarján, 2006)

C. SHVOY MIKLÓS: NÓGRÁD MEGYE LEÍRÁSA - XIV. Műemlékek a megyében - 5. Egyéb gyűjtemények - 6. A zsélyi gróf Zichy család levéltára és a szeniorátusi javak rövid vázlata

ban a levéltár, mellette pedig vagyon a levéltárnak dolgozószobája, alul pe­dig ugyan a levéltárnak három szobából és hozzátartozandó szükséges he­lyiségekkel ellátott lakása. A szeniorátus maga majorátussággal kezdődött. Szerzője gróf Zichy [L] István 1686[-ban], ennek 1693. március 15-én történt halálával pedig a majo­rátusban I. Ádám, fentebbinek második nejétől, gróf Amadé Magdolnától született fia követte. Ezután a majorátusban I. Károly következett ugyan, de ez utóbbinak 1741. június 14-én történt halálával megszűnt a majorátus, és ugyan a szerző, gróf Zichy István által 1687-ben, január 7-én tett végrende­lete folytán, azon esetben, hogyha a majorátusi ág kihalna, az egész urada­lom szeniorátussá váljék, úgyhogy a család legöregebbikje mindenkor élete hosszáig a divényi uradalom birtokába maradand. Mint szeniorok tehát következő rendben jutottak az uradalom birtokába: - Imre, 1742. január 1. - 1746. június 29. - [I.] Ferenc győri püspök, 1746. június 30. - 1783. június 8. - Zsigmond, 1783. június 9. - 1802. február 11. - [III.] Ferenc, 1802. február 12. - 1812. augusztus 8. - [III.] Miklós, 1812. augusztus 9. - 1826. szeptember 22. - [IL] Károly miniszter, 1826. szeptember 23. - 1826. szeptember 28. - [V.] István, 1826. szeptember 30. - 1841. június 30. - [V.] Ferenc, 1841. július 1. - 1861. augusztust 15. - Nándor velencei kormányzó, 1861. augusztust 16. - 1862. október 7. - Végtére IV. Károly, ki is 1862. október 8-tól fogva a szeniorátus birtokába lépett. Ezen jelenlegi szenior úr, ki is jótékonyságáról és hazafiságáról ország­szerte tiszteltetik. Szerző gróf Zichy Istvántól kezdve egészen I. Nándor szeniorig, vala­mennyi major és szenior urak arcképét nagy áldozattal megszerezte, és azo­kat díszes aranykeretekbe foglalva a zsélyi kastély nagytermébe elhelyeztette. A gróf Zichy család levéltára ezelőtt a Veszprém megyei [Vár-] Palota me­zőváros grófi kastélyában létezett. 1857-ben Pozsonyban a grófi család tagjai elhatározták, miként ezen nevezetes gyűjtemény a család szeniorátusi kasté­lyába, Zsélyre áttétessék, és ezen határozat 1858. szeptember havában való­ban foganatosíttatott is. Kezdődött a levéltár felállítása gróf Zichy [L] Ferenc győri püspök idejé­ben, egyébiránt az ő és a gróf Zichy [IV.] János és [IV.] István érdemei közé sorozandó, hogy 1762-ben a levéltári iratok rendezésével Thomka Ferenc le­véltárnokot megbízták. Ennek 1802[-ben] történt halála után utódja Horváth János a levéltárt mostani alakjában újrarendezé, és Némethy György [nevű] segédjével be is fejezte. Annak 1843. május 6-án történt halála után 1843 júli­usában segédje, Némethy György lett utóda. 227

Next

/
Thumbnails
Contents