Shvoy Miklós: Nógrád megye leírása 1874–1875 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 51. (Salgótarján, 2006)

C. SHVOY MIKLÓS: NÓGRÁD MEGYE LEÍRÁSA - XIV. Műemlékek a megyében - 1. Pogányvár - 2. Régi várak és azok romjai - e. Nógrádi járásban

vetett, a török csapatok ezt látván szaladásnak indultak, mely szaladásban nevezetesen a lovasság által egész Nógrád várig üldöztettek. 1655 [-ben] két­száz lovas és ugyanannyi gyalogos volt benne elhelyezve. 1659 [-ben] a Balassa fivérek egyenetlensége folytán a vár mindinkább ha­nyatlani kezdett, végtére elpusztult. Ma már romjaira is nehezen akadni az Ipoly folyó mentében, az úgynevezett Jeruzsálem utca környékén. Kékkő : Állíttatik felőle, hogy IV. Béla király uralkodása alatt, 1237-ben téte­tett volna le ezen várnak alapköve, és hogy folytonosan a Balassa család bir­tokában volt. Sok viszontagságokon úgy, mint a többi Nógrád megyei várak és erődök keresztül menvén, Kékkő is a törökök birtok[á]ba jutott, és ez is, mint a töb­biek, szintén Tieffenbach [Kristóf] és gróf Pálffy Miklós vezérek által szaba­díttatott fel 1593 [-ban]. Az akkoriban puskapor által légbe robbantott vár sok ideig romokban feküdt. Balassa Zsigmond által száz év múlva, 1694-ben ismét felépíttetett és felszereltetett. De 1704 [-ben] a felkelők által megtámadta­tott, hevíttetett, leégettetett és végkép pusztult. A béke beálltával Balassa Gá­bor a vár alatt maga számára lakházat építtetett, mely lakház ma is épségben fennáll és gróf Forgách Antalnak, mely utóbbi család a nagy kiterjedésű kék­kői uradalmat vételképpen sajátította, kedves nyári lakhelyéül szolgál. e. Nógrádi járásban Nógrád : Ezen vár hasonnevű mezőváros felett a Vác-Balassa-Gyarmat or­szágúttól balra, völgybe ugyan, de a vár maga mégis emelkedettebb helyen fekszik. Ezen várról állíttatik, hogy magyarok bejövetel [e] előtt máris léte­zett. A történelemben látható, hogy Nógrádot [Báthori Miklós] erődnek fel­építtette és felszereltette. 203 1544[-ben] a török birtokába jutott, és csak 1594[­ben], tehát ötven esztendő múlva került vissza. Itt is Tieffenbach Kristóf csá­szári fővezér működött Mátyás főherceggel egyetemben. 1619 [-ben] Bethlen Gábor [eljfoglalta, de 1622[-ben] ismét visszaadta. 1626[-ban] a török ismét ostrommal vette ugyan be, de Waldstein [Ádám] császári fővezér által azon­nal visszafoglaltatott. 1655 [-ben] újra megerősíttetett, de nyolc év múlva, úgymint 1663-[ban], újra a törökök foglalták el. Végtére 1685-ben a villám a puskaporos toronyba csapott be, a vár a levegőbe röppent, és többé fel sem építtetett, így ma is csupán romjai láthatók. Kámor : A jenői hegyek közt vagyon egy Kámor nevű hegy is, ezen hegynek oldalán romok láthatók, melyeket, minthogy más nevét ezen hajdani erőd­203 1622-ben Esterházy Pál, a nógrádi vár főkapitánya, erősíttette meg újra a várat. Hau­sei Sándor: Nógrádvár. Nógrád, 2000. 62. p. 222

Next

/
Thumbnails
Contents