Shvoy Miklós: Nógrád megye leírása 1874–1875 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 51. (Salgótarján, 2006)
C. SHVOY MIKLÓS: NÓGRÁD MEGYE LEÍRÁSA - XII. Iparintézetek és gyárak - 6. Üveggyárak - c. Szamotercsi üveggyár
Zahn J. G[yörgy] azon különös haladásért, melyet az üveggyártásban követett, legfőbb elismerésül Őfelsége dicsőségesen uralkodó fejedelmünk által, Ferenc József-renddel van kitüntetve. Van a gyárnak egy rendes tanítója, mely a gyermekeknek, úgy mint nemkülönben felnőtteknek kellő oktatást ad. A munkások betegség esetére rendes orvosi segedelemben és gyógyszerekben részesülnek, mely jótéteményért minden munkás rendes fizetése forintjából 2 kr-t társasládába tesz le. Nevezetes azon körülmény is, hogy azon 1873ban az egész környéken nagyon dühöngő epemirigyben (kolerában) a gyármunkások éppen semmi fogyatkozást nem szenvedtek, holott a szomszéd falvakban mint például: Bzován, Kokován és Cseh-Brezón rémítően dühöngött! A tisztiszemélyzet áll: 1 felügyelő[ből], ki egyszersmind igazgató, és 5 különféle tisztből. A szolgaszemélyzet pedig 15 személyből áll. A gyár Losonchoz 5 mérföld távolságban fekszik. Losoncra 25-30 kr a fuvarbér, Budapestre pedig 1 Ft 30 kr - 1 Ft 40 kr-t szokott bécsi mázsájáért fizetni. Elemi csapásoknak nagyon ritkán szokott a vidék kitéve lenni. Zahn J. G[yörgy] 1873 novemberében történt halála óta, ugyanannak végrendelete folytán, Bolváry kiskorú gyermekei a jelenlegi birtokosai. 159 c. Szamotercsi üveggyár Másként málnapataki üveggyár név alatt 1850-ben Kossuch János által alakíttatott. 1852-ben, ugyanazon időben, midőn massai vasolvasztó ismeretes, mely a Katalin-völgyi üveggyárért cseréltetett el s Kuchinka Ferenc birtokába ment át. 160 Készíttetik ezen gyárban közönséges és köszörült mindennemű űrmérték, csakhogy egy kemencében dolgozik. Ölfáját ezen gyár épp oly áron és mértékben veszi a Szent-Iványi család rónyai uradalma erdejeiből, mint a Katalin-völgyi, a többi gyártáshoz szükséges anyagokat úgy és ugyanott szerzi a gyár magának, ahol a Katalin-völgyi. Éppen most vagyon egy köszörűsterem építésben, mely vízi erő általi művezet által lészen mozgásba hozva. A gyárban alkalmazva van: egy olvasztó, négy fűtő, egy esztergályos, két zúzó, egy hamuzsírfőző, hét fonó, huszonegy segéd. Az egészre pedig két tiszt ügyel fel. A gyár Losonchoz öt mérföld távolságra fekszik s a fuvarbérei oly arányban vannak, mint a zlatnóinak. Jegőcök e határban elegendő mennyiségben találtatnak. 161 159 Bolváry Dénes és Bolváry István. Szvircsek, 1982. 79. p. 160 Sztudinka Ferenc, az 1911-es kiadású, Nógrád vármegye című műben Kuchinka István nevéhez köti és 1852-re teszi a szamotercsi üveggyár alapítási idejét. Szvircsek Ferenc is ezt az időpontot veszi a gyár létrejöttének. Nógrád vármegye, 1911. 222. p.; Szvircsek, 1982.87. p. 161 A szamotercsi gyár csiszolt kristályüveg árui Bécsben nagy kelendőségnek örvendtek. Kőnek, 1875. 359. p. 188