Shvoy Miklós: Nógrád megye leírása 1874–1875 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 51. (Salgótarján, 2006)

C. SHVOY MIKLÓS: NÓGRÁD MEGYE LEÍRÁSA - IX. Tanügy - 2. Három osztályból álló országos tanítóképezde, egybekötve gyakorló elemi iskolával

11. A szegénységüket hatóságilag kimutató és ingyentanításra az egyház­község tanácsa által ajánlott helybeli vagy egyházközségbeli növendékek a tanítóképezdében, annak gyakorló iskolájában és az állami középtanodában tandíjt nem fizetnek. 12. Mind a tanítóképezdében s ennek gyakorlóiskolájában, mind a négy­osztályú gimnáziumban s vele összekötött ipariskolai tanfolyamában, mind pedig az átadott helyiségekben, netán később elhelyezendő, a fentebbi 4. pont alatt nevezett tanfolyamokban, a tanítási nyelv kizárólag a magyar legyen. 13. Jelen szerződés fentebbi pontjainak a közoktatásügyi miniszter által történendő elfogadása esetében a helvét hitvallású evangélikus egyházköz­ség a jelenleg fenntartott felekezeti fiú elemi iskoláját és gimnáziumát jövő 1870. évi június 30-án megszünteti, a jelen szerződésben írt ingatlan és ingó­sági iskolai vagyonát pedig 1870. július 11-én a közoktatásügyi magyar kirá­lyi felelős államkormánynak általadja. 14. Ha azonban a fentebb írt tanintézetek valamikor az államkormány ál­tal megszüntetnének, vagy Losoncról más helységbe tétetnének át, vagy pe­dig megszűnnének a jelen szerződésben meghatározott minőségű, felekezeti jelleggel nem bíró s magyar nyelvű országos tanintézetnek lenni, vagy álta­lában, ha a jelen szerződés bármely pontja az államkormány által nem tar­tatnék meg, ezen esetben vagy ezek bármelyikében az egyházközség jogo­sítva leend mind a lekötött tőkék kamatait megvonni, mind az átadott épü­letet az átadáskor leltározott ingóságokkal, a telket, rajta a kormány által ne­tán emelt épületekkel együtt, minden kárpótlás nélkül visszavenni. II. A vallás- és közoktatásügyi magyar királyi miniszter a losonci helvét hitvallású evangélikus egyházközségnek jelen szerződésében előadott min­den ajánlatait s kötelezéseit a hozzájuk csatolt kívánalmakkal együtt, az ál­lam részéről elfogadja, a tanítóképezdét gyakorlóiskolájával és az iparisko­lai tanfolyammal összekötött négyosztályú gimnáziumot az 1870. év októ­ber havában bizonyosan, sőt a tanítóképezdét, ha a körülmények azt lehető­vé teszik, még a jelen év folytán Losoncon felállítja és megnyitja. Jelen 3 eredeti példányban kiállított szerződés egyfelől a losonci helvét hitvallású evangélikus egyházközség közgyűlésének, másfelől a vallás- és közoktatásügyi magyar királyi miniszternek jóváhagyása után lép hatályba. Kelt szeptember 4-én, 1869. évben. Szilassy Ferenc egyházgondnok, Pong­rácz Mihály, Farkas Károly mint a losonci helvét hitvallású egyháztanács megbízottja. Ezen szerződés mindkét losonci protestáns egyházközség kö­zönsége részéről 1869. szeptember 5. napján tartott közgyűlésben elfogad­tatván jóváhagyatik s ünnepélyesen megerősíttetik, önként értvén, hogy ezen szerződés csak addig kötelező az egyházra nézve, míg a magyar állam és közoktatás ügye törvényes parlamentáris magyar királyi minisztérium ál­tal kormányoztatik. Kelt Losoncon, 1869. év szeptember 5. napján. Szilassy Ferenc egyházgondnok. Illyés Lajos református lelkész. Gellén Károly egy­136

Next

/
Thumbnails
Contents